A
kandallóban békésen, nyugtatóan ropogott a tűz, aminek kellemes melege
átjárta az egész lakást. Azonban nem volt mindenhol ilyen meleg. Egy kis
hideg szellőcske beférkőzött az egyik ablak aprócska résén, és bátran
felfedezőútra indult. Végigsuhant a narancssárga falak mentén,
bekukkantott a konyhába, majd megérkezett a nappaliba. A sötétvörös
kanapén megpillantott egy lányt, aki nyakig bebugyolálva, gőzölgő
teásbögrével a kezében nézte a TV-t, és néha piciket köhögött. Hosszú,
barna haja enyhén hullámosan lógott le a vállára, még lófarokba kötni
sem volt kedve. Időnként kortyolt a teából, és feljebb húzta magán a
barna, vastag takarót.
Hmm..Vajon milyen ízű lehet a tea?- gondolta az apró szellőcske, majd kíváncsian közelebb libbent a lányhoz, hogy megszagolhassa annak italát. Nyami. Gyümölcstea. A kedvencem- örvendezett magában a kis szellő, de beleszállni már nem mert a bögrébe. Félt, hogy egy kevés meleg gőz azonnal véget vethet fiatal életének, így inkább lassan leereszkedett a lány mellé, mire az még összébb húzta magán a plédjét. Jajj, én nem akartam rosszat! Sajnálom, hogy ennyire fagyos vagyok- szomorkodott a kis szellőcske- Nem direkt csinálom. A lány azonban nem hallotta meg. Hogy is hallhatta volna? Csak nézte a TV-t, és végig egy vidám mosoly ült az arcán, azonban a szellőcske mást is le tudott olvasni róla. Mintha türelmetlen lenne. Mintha várna valakire.. Végülis..itt a karácsony. A szeretet ünnepe. És egy ilyen szép teremtést biztos, hogy szereti valaki. Akire vár. Végül a szellőcske megunta a folytonos gondolkozását, és ő is inkább a filmre koncentrált. Legközelebb csak akkor rezzent össze, amikor kinyílt a lakás ajtaja. Kíváncsian felemelkedett, hogy megnézze, ki az, azonban úgy tűnt, hogy a lány észre sem vette. A szellőcske kilibbent a nappali bejáratához, ahol egy magas, szőke, csillogó szemű fiút pillantott meg, aki settenkedve közeledett a mit sem sejtő lány felé. A fiU odaért a kanapé hátához, és egy hirtelen mozdulattal átölelte a lányt, aki erre felsikoltott, és majdnem elejtette a cuki kis pirospöttyös bögréjét.
-Nyugi, csak én vagyok- nyomott egy nyugtató csókot a fiú a lány ajkaira, miközben bemászott mellé a takaró alá.
-Zelo, te buta! Megijedtem- bújt oda a lány a fiúhoz, majd a következő pillanatban hasbavágta.
-Auuu- jajdult fel a fiú.
-Visszakaptad- vigyorgott a lány gonoszul, mégis szeretetteljesen. A kicsi szellőcske végignézte a jelenetet, és érezte, ahogy picinyke szívecskéje egyre hevesebben dobog. Boldog volt, mivel ez a pár is boldog volt. A lány arcáról eltűnt a türelmetlenség, csak a tiszta szeretet és szerelem sugárzott róla. A szellőcske közelebb suhant hozzájuk, és végképp elérzékenyült. A lány a fiú mellkasához bújva, a fiú átölelve a lány derekát, és susogva beszélgetnek egymással. Mintha nem akarnák, hogy mimdenki hallja egymáshoz intézett szerelmes szavaikat. De hiszen nem is kell. Azok csak rájuk tartoznak. Csak az övék. Ez hát a karácsony- gondolta a kis szellőcske, ahogyan ellágyulva, lebegve nézte, ahogy a fiú a lány arcát cirógatja. Azonban egy nagyobbacska széllökés felkapta a szellőcskét, és belelökte a tűzbe. A forró tűzbe. Ahonnan neki nincs menekvés. Nem is baj. Legalább megértettem a szeretetet. Legalább egyszer éreztem..
A fiú hirtelen felállt a kanapéról, majd odalépett a kandallóhoz, és megigazgatta a fákat. Ha eléggé csend lett volna, hallhatta volna még a kis szellőcske utolsó szavait. Boldog karácsonyt..
