Love in the theatre~

A színház főtermében óriási kavarodás volt. Sminkesek rohangáltak, a szereplők a szövegkönyvvel a kezükben járkáltak, és még akkor sem néztek fel, amikor nekimentek valaminek..Vagy valakinek. A rendező össze-vissza mutogatott, és magyarázott, egy fejhallgatós nő, pedig folyamatosan jegyezte le egy füzetben, hogy a rendező úr mit kíván.
-Cho-min, gyereeee- kiáltottak az öltözőből a legfiatalabb sminkesnek, aki éppen Hyun-sil mellett állt, és titokban ő is tanulta a szöveget. Imádta a Rómeó és Júliát, és az volt az álma, hogy ő lehessen a főszereplő, és a Nagy Ő játssza Rómeót. Céltudatossága addig hajtotta, hogy már bekerült a színházba, sminkesnek. Nem mintha nem lenne ezzel a munkával is tökéletesen megelégedve, csak hát..Mégiscsak jobb lenne Júliát játszani. Pláne, hogy a Rómeót játszó színész maga a nagybetűs ÁLOM. Igen, ő Kim Himchan. Akiért Minie titkon oda-meg vissza volt. Milyen szép is lenne..A sminkes kislány Yong Cho-min, és a híres színész, Kim Himchan. Kár, hogy csak lenne. Minie ekkor felébredt az álmodozásból, és besietett az öltözőbe, ahova szólították, miközben egyre gyorsabban vert a szíve, fogalma sem volt, miért. Amikor belépett az ajtón, leesett az álla. Már értette a szívét. Ez tuti megérzés volt. Ezt a mázlit!
-Mivel te vagy a legjobb sminkes- kezdte a rendező asszisztense- téged jelöltünk ki arra a feladatra, hogy a mi drága Rómeónkat- mutatott a fiú felé- kifesd. Sok sikert- hagyta ott a lefagyott Cho-mint, majd elviharzott.
-Tehát, te vagy az a híres Yong Cho-min- vetett rá Himchan egy pillantást, miközben leült a székbe a tükör elé- sokat hallottam rólad- beszélt tovább, miközben a tükörből méregette Miniet.- Azt mondják, profi vagy, és van érzéked hozzá. Remélem is- villantott meg egy megnyerő vigyort- Bár- tapogatta meg az arcát- ezt a szépséget nehezebb még szebbé tenni- sóhajtott fel drámaian.- Na, mi az?- nézett kérdőn a még mindig az ajtóban álló lányra- Nem jössz beljebb? Nem harapok.
-A kis egós- eszmélt fel a sokkból Cho-min, és elfojtva magában a "VÁÁÁÁÁÁÁ" érzést, kényelmes léptekkel odasétált Channiehoz.
-Nem sértegetjük a művészt- vigyorgott a fiú, miközben Cho kibontotta a sminkcuccát.
-Csak szeretnéd- Minie szerencsére, most kivételesen hamar fel tudott oldódni, és már megjelent az arcán egy mosoly. Odahajolt Himchan arcához, mire a fiú lehunyta a szemeit.
~Ha most merész lennék- gondolta a lány- megcsókolhatnám. De nem vagyok az- sóhajtott magában- különben is. Az milyen undorító már?- viszolygott , miközben lealapozta Himchan arcát. Végre! Ott, és akkor érhetett a fiú arcához, ahol akart, és amikor akart. Egyszer végigsimított a fiú orcáján, hogy kicsit leszedjen az alapozóból, mire a keze bizseregni kezdett.
~Milyen puha a bőre!
Azonnal elrántotta a kezét. Himchan félig kinyitotta a szemeit, és hunyorogva nézett rá.
-Nincs semmi- válaszolta meg Cho a fel nem tett kérdést, csak csörgött a telefonom- próbált improvizálni.
-Én nem hallottam semmit- rázta meg a fejét a fiú.
-De csörgött, csak..le volt némítva- magyarázkodott Minie- most csukd be a szemed- utasította a Himchant, mert érezte, hogy a pír elönti az arcát. A fiú engedelmeskedett azonnal, hiszen imádta, ha foglalkoznak vele. Cho gyorsan, de igyekezve, hogy tökéletes munkát végezzen, befejezte a sminket, majd mielőtt Channie feleszmélhetett volna, kisietett az öltözőből.
-Hé- szólította meg egy hang, mire zakatoló szívvel megfordult. Ezer közül is felismerte azt a hangot- Köszi- mosolygott rá melegen Himchan.
-Himchan, kezdjük a próbát, azonnal fáradj a színpadra- hallatszott baromi hangosan a hangszórókból.
-Most mennem kell. Szia- intett aranyosan, és elsétált. Cho-min csak állt, elkerekedett szemekkel a folyosó közepén, a szeme előtt pedig csak Channie képe lebegett. Ahogy rámosolygott.

Cho-min lesietett a nézőtérre, az első sorba, lehuppant egy mélyvörös székbe, és onnan nézte a próbát. A musicalt. Elvarázsolva hallgatta a dalokat, figyelte a táncot, mindent erősen memorizált. A tenyerébe támasztotta az állát, és úgy figyelte Himchant. Ahogy táncolt, mosolygott, énekelt felszabadultan, mintha övé lenne a színpad.
~Igen, kétségtelenül ez az ő világa- gondolta Minie. Aztán következett egy olyan rész, amikor Júlia táncolt, és töltötte ki a színpadot. Cho-min vidáman nézte a jelenetet, egészen addig, amíg..
-Uramisten!- kiáltott fel a rendező a szívéhez kapva. A Júliát játszó színésznő ugyanis az egyik pillanatban rosszul lépett, és ezért a földre rogyott. Mindenki köré gyűlt, Cho-min is próbált odafurakodni, hogy lássa, hogy mi történt, de apró termete miatt nem látott semmit. Csak azt lehetett érzékelni, hogy vibrál a levegő, és látszott a rendezőn, hogy totál ki van bukva. Hiszen érthető. Egy hét múlva előadás, minden jegy elkelt, erre az egyik főszereplő lesérül..Hoztak egy hordágyat, ráfektették a színésznőt, majd kivitték a nagyteremből.
-Mi történt?- kérdezte Cho Hyun-silt.
-Kiment a bokája- húzta el a száját Silie- nem tud lábra állni. Mr. Kwan most törheti a fejét- mutatott a rendező irányába, aki a haját tépte idegességében.
-Ez nem igaz, ez nem igaz- mondogatta Mr. Kwan folyamatosan- egy hét múlva előadás, erre nincs Júliánk??
-Uram- szólalt meg Benvolio- nincs valaki, aki be tudna ugrani a szerepre?
-Egy hét alatt lehetetlen új ember találni, és neki megtanítani mindent- förmedt rá Mr. Kwan.
-E..elnézést kérek- oldalgott oda Cho-min- de én itt voltam minden próbán, és tudom a szöveget is.
-Hmm...Neked nincs más szereped?- gondolkozott el Mr. Kwan, és látszott, ahogy kattog az agya.
-Nem, nincs. Sminkes vagyok csak- felelte felbátorodva Minie.
-Jó, rendben, nem bánom- sóhajtott idegesen Mr. Kwan- Csak végezz jó munkát- vigyorgott kötelességtudóan a lányra, azzal elkiáltotta magát- Himchan, gyere ideeeeeeeee!!!
-Igen, uram?- pattant oda az említett aggódó arccal. Látszott rajta, hogy megviselte az, ami a színésznővel történt.
-Kim Himchan, ő itt Yong Cho-min. Cho-min, ő Himchan. Jó munkát- csapta össze a tenyerét- Mindenki a helyére! Próba indul!
-Hát te?- kerekedtek ki Himchan szemei, szemmel láthatóan feldobótott.
-Én..én leszek az új Júlia- hebegte Cho, miközben a fiú arcát vizslatta.
-Király- bólintott Channie vigyorogva- már várom a próbát- sietett a díszlet mögé. Minie elgondolkodott. Eszébe jutott, hogy lesz csókjelenet is. 
~Úúúúúristen- döbbent le magában- Leszek olyan jó, mint a másik Júlia? Vagy Himchan meg fog utálni, amiért csak elcseszem az alakítását? Tuti az utóbbi.- sóhajtott fel pesszimistán, majd összerezzent, amikor szólították.
-Cho-min, a helyedre- utasították, mire Minie vett egy mély levegőt, és izgatottan vágott bele a munkába..

-A következő jelenet- lapozgatta a füzetét az asszisztens- a csókjelenet.
-Himchan, csak érzékien. Hitessétek el a nézőkkel, hogy egy pár vagytok. Én ezt akarom látni. Hitessétek el velem- utasította őket a rendező. Himchan és Cho-min a színpad közepén álltak, egymással szemben. Minie szinte remegett. Ez lesz élete legnagyobb pillanata! Himchan a szemébe nézett, majd tekintete lassan levándorolt Cho ajkaira. Néhány másodpercig csak bámulta, majd hirtelen odahajolt, és megcsókolta Cho-mint. A lány először annyira lefagyott, hogy mozdulni sem bírt. Tágranyílt szemekkel hagyta, hogy Channie megcsókolja, miközben szinte a fellegekben érezte magát.
-Állj. elég- szólt közbe a rendező durván- Cho-min drágám, mi volt ez?- nézett megbotránkozva a lányra, aki erre csak zavartan lesütötte a szemeit- Himchan azért ennyire nem undorító- nevetett fel. A fiú azonban nem nevetett. Csak figyelte Cho arcát, ami teljesen kipirosodott.
-Elnézést- motyogta Minie. Tehet ő arról, hogy Himchan ilyen hatással van rá?
-Na. Újra.- intett a rendező, miközben leült.
Channie újra szembefordult Minie-vel. Ezúttal nem habozott, egyből a lány ajkaira tapadt, és megpróbált a lehető legédesebben csókolni. Ezúttan Cho nem hagyta magát. Lehunyta a szemeit, és visszacsókolt Himchannak. A fiú már épp átcsúsztatta volna a nyelvét Minie szájába, amikor...
-Éééés, ennyi- állt fel a rendező- ez túl heves volt- rázta meg a fejét.- Újra!
-Ezaz- hallott Cho susogást Himchan felől, mire elvörösödve ránézett.
-Mi az?
-Mi? Én nem mondtam semmit- mosolygott a fiú, de Cho érezte, hogy valami van emögött a mosoly mögött.
Himchan ezúttal sokáig szemezett Cho-minnel, végül lágyan megcsókolta. Az ajkak puhán érintették egymást, és nagyon érzelmesre sikerült a csók.
-Ezaz. Tökéletes- tapsolt Mr. Kwan, mire a teremben mindenki rákezdett. Cho elvörösödve harapta be a száját..

Próbák után Cho-min kimerülten igyekezett az öltözője felé. Nem gondolta volna, hogy a próbák ennyire nehezek, de rettentően élvezte. És persze Himchan miatt is boldog volt. Ahogy rágondolt a fiúra, és a csókokra, görcsbe rándult a gyomra. ~A fenébe is.!
-Ne loholj annyira- tette hirtelen valaki a vállára a kezét. Cho-min megfordult, és Himchannal találta szembe magát, aki mosolyogva, csillogó szemekkel figyelte.
-Milyen volt a próba? Hogy tetszik?- érdeklődött.
-Huuu, annyira klassz- lelkesült be Minie. ~Persze a te jelenléted tette tökéletessé..
-Ennek örülök- biccentett Channie, de a mosolyt még most sem vakarta le magáról. Hirtelen megfogta Cho-min tarkóját, és magához húzva megcsókolta. Most nem próba miatt. Most önszántából!!! Cho úgy érezte, hogy mindjárt összeesik, annyira remegtek a lábai.
-Megint próbálod a csókjelenetet?- susogta Himchan szájába.
-Igen- suttogta a fiú- Örökké szeretném, és csak veled.De- vált el egy pillanatra Minietől- nekünk már tökéletesen megy- azzal lehunyta a szemeit, és újra megcsókolta a lányt..

for my Myeongdo~

-Na, hogy tetszik ez a hely?- kérdezte Taeyang, miközben sétáltak az erdőben.
-Csodaszép- lehelte Myeongdo, majd belekarolt barátjába. Folyamatosan nézte a tájat, a zöldellő fákat, a diót gyűjtögető mókust, aki nem ijedt meg, amikor elsétáltak mellette. Az őzet, akinek patája alatt ropogott az avar, miközben könnyed léptekkel beszökkent az erdőbe. A leveleken harmatcseppek csillogtak.- Mint a mesékben- susogta a lány megbabonázva.
-Meseszép lánynak meseszép hely- suttogta Taeyang Myeonie fülébe, mire a lány megborzongott, majd mosolyogva egy puszit nyomott barátja pirosló szájára. Taeyang viszont nem hagyta ennyiben, többször, egymás után megcsókolta Myeongdot, miközben beletúrt a lány hajába. Lassan, érzékien kóstolgatta barátnője ajkait. Mikor elváltak egymástól, YoungBae megsimította Myeonie arcát, és adott rá egy puszit. A lány elpirult, és inkább a földet kezdte pásztázni.
-Gyere- ragadta meg hirtelen Taeyang Myeongdo karját, és elkezdte maga után húzni.
-Várj- próbált lassítani a lány- hova megyünk?
-Kövess, és meglátod- terült szét YoungBae arcán egy huncut mosoly, és előresietett.
-Héé, várj meg- indult meg utána Myeonie, de elég nehézkesen haladt a térdig érő selyemfűben hosszú, fehér ruhájában. - Taeyang, állj meg- kiáltotta, miközben majdnem felbukott egy ártatlan kisnyusziban, de szerencsére visszanyerte az egyensúlyát.Szaladt YoungBae után, míg végül kiért egy rétre. Nem is igazán rét volt, inkább egy kis tisztás az erdő közepén. A nap csak ezen a helyen szűrődött, mivel itt nem nőttek akadályok, fák személyében. A tisztás közepén pedig ott állt Taeyang, mosolygós arccal. Amint Myeongdo odaért hozzá, azonnal magával szembe fordította, mindkét kezét levezette a lány derekára.
-Mire készülsz?- nézett barátjára Myeonie kérdőn.
-Hallgasd, és érezd át- suttogta YoungBae a lány fülébe. És ekkor Myeongdo meghallotta. Egy kismadár csivitelt vidáman az egyik tölgyfa ágán. Taeyang a kismadár daljának ütemére lágyan dülöngélni kezdett, miközben arcát Myeongdo hajába fúrta. A lány szívét is átjára a dallam, kezeit átfonta YoungBae nyaka körül, és lehunyta a szemeit.A madárka, mintha megérezte volna, hogy közönsége van, egyre szebb, és szebb dallamokat trillázott, érzelmesebbeket, boldogabbakat. Taeyang puszikkal lepte el barátnője nyakát, miközben testük összesimult, és úgy táncoltak. Myeongdot kirázta a hideg, mikor megérezte a fiú leheletét, majd ajkait a bőrén. Az őzek, akik ki szerettek volna jönni a tisztásra, megálltak az erdő szélén, és figyelték a párost. A méhecskék is zümmögtek, a virágokat a lágy szellő hajlongatta, miközben az egész erdő itta a mézédes virágillatot. Mint egy álom..
Taeyang kinyitotta a szemeit a kétszemélyes ágyában. Félretett egy hófehér párnát, és felült. Visszaemlékezett az álmára, és egy könnycseppet elmorzsolt a szeme sarkában. A baloldalára pillantott, ahol a másik személynek kellett volna feküdnie. De nem volt ott..Már régóta nem. YoungBae szíve összeszorult. Már mióta elment, de a fiú még azóta sem tudott kigyógyulni a betegségéből. A Myeongdo iránt érzett szerelemből. Taeyang az éjjeli szekrényéhez nyúlt, ahol egy bekeretezett kép állt.  A kezébe vette, és szemügyre vette a fotót. Milyen régen is volt..A képen Myeongo épp egy hatalmas puszit nyom Taeyang arcára, aki mosolyogva néz a kamerába. YoungBae a melléhez szorította a képet. Már nem tudta megakadályozni, az érzelmek teljesen elöntötték, és azon kapta magát, hogy az ágyon fekve sír. Park Myeongdo elment…És nem tudta megakadályozni.