What The Hell? Love..~ (shounen ai)

-Soha többé nem tudok megmozdulni- nyöszörgött Zelo a táncterem közepén, a próba után. Az izzadságtól vizes tincsek a homlokába hullottak, és folyamatosan legyezgette magát. YongGuk egy ideig csak csendben nézte, majd felkapta Himchan vizét (ami ellen az említett hevesen tiltakozott), odalépett Zelo mellé, és a vizet a maknae arcába spriccelte.
-Hééé- ébredt fel a fiú egy pillanat alatt- ezt mégis hogy képzelted? Azonnal gyere vissza!- pattant fel, és az éppen sietősen távozó leader után vetette magát.- Gyere vissza, Bang YongGuk!- sipította teljes hangerőből.
-Zelo, vegyél vissza- fogta be a füleit JongUp szenvedő arccal.
-De akkor álljon meg- lihegte a maknae, miközben körbe-körbe futkározott, YongGukot kergetve. Végül megunta ezt, nekirugaszkodott, és az idősebb nyakába ugrott.
-Ezaz! Adj neki!- ujjongott Daehyun.
-Szállj le rólam- rángatózott YongGuk.
-Kérj bocsánatot- kászálódott le róla Zelo, és bevágta a durcást.
-Most tényleg bocsánatot kell kérnem?- dörmögte magában a leader, de végül beadta a derekát, és bevetve az össze aigoo-ját, a maknaehez bújt, és nagy szemeket meresztett rá.
-Jaesonghamnida- pislogott ártatlanul. Zelo érezte, hogy elönti a pír, és hogy az izzadság ellenére melegség járja át. Ahogy a leader édes hangján beszélt, a gyomra összeszűkült, szinte gombfej nagyságúra. Fogalma sem volt, hogy mi történhet vele. Ha csak..Nem, az lehetetlen. Az nem történhet meg. Villámgyorsan elhúzódott YongGukról, és elfordult, hogy senki se láthassa, hogy mennyire elpirult.
-Ennyire haragszol rám?- hallotta maga mögül Bang csodálkozó hangját, majd egy kar átölelte a vállát. Normál esetben Zelo csak mosolygott volna ezen, de ez most nem volt mondható normál esetnek. A teste megremegett az érintéstől, és a szíve szinte a torkában dobogott.
-N..nem- erőltetett egy mosolyt az arcára- Azt hiszem, most hazamegyek- viharzott ki a próbaterem ajtaján, és bevágta azt maga mögött.
-Mázlija van, hogy vége van a próbának- rágcsált YoungJae egy szelet kenyeret.
-Igen- dünnyögte YongGuk, és a fejét vakargatva nézett az ajtóra.

Zelo szinte hazáig rohant. Felviharzott a második emeleti lakásukba, majd ott szöszmötölt egy ideig a zárral, végük kinyílt az ajtó, és ő egyből a szobájába sietett, majd lehuppant az ágyára, és a kezébe temette az arcát. Mi történik velem? Még sosem éreztem ilyet..- megfogta az arcát. Szinte lángolt. Nem akarta elhinni..Hogy szerethet bele egy fiúba? Ez annyira..abszurd. Ráadásul még soha, senki iránt nem érzett így. És..mi lesz ha kiderül?
Úristen..- a rossznál rosszabb gondolatok hadseregként törtek elő benne. Kirakják a bandából? Az összes BABY megutálja? De a legszörnyűbb..ha YongGuk is megutálja, és eltaszítja magától. Erre a lehetőségre könnyek szöktek a szemébe. Nem. Nem árulhatja el az érzéseit. Azzal mindent tönkretenne. De..így sem tudja húzni sokáig.
-Ebbe bele fogok őrülni- motyogta. Szánalmasnak érezte magát. Egy senkinek. Hiszen YongGuk ennél heteróbb már nem is lehetne! Semmi esélye sincs. De hát mihez kezdjen most? Egy lehetősége van csak. Hogy a barátjaként próbál tekinteni YongGukra. Óóóó, YongGuk- dőlt el az ágyon. Még a neve is csodásan csengett a fülében.- Áhh, ebbe tuti bele fogok őrülni..
Hirtelen hangokat hallott meg a nappali irányából. Pontosabban egy csatakiáltásszerűséget, amit Himchan adott ki magából, miközben elfoglalta a konyhát, azzal a szándékkal, hogy kifossza a hűtőt. Na, erre JongUp is odament, hogy ,,nehogymár Himchan falja fel az összes kaját’”, úgyhogy ők ketten jól elvoltak. Zelo kimerészkedett a nappaliba. (persze, mielőtt megbizonyosodott arról, hogy YongGuk nincs a közelében). Fogalma sem volt arról, hogy a teste és a lelke hogy fog reagálni a leaderre.
-Valami baj van?- Zelo megperdült a tengelye körül, és zakatoló szívvel nézett YongGukra, akinek a tekintetéből az aggodalom sugárzott.
-Nem, dehogy- a maknae igyekezett nyugalmat erőltetni a hangjára, majd szorosan a leaderhez bújt. Ahogy az idősebb karja a dereka köré fonódott, érezte, hogy könnycseppek buggyannak ki a szeméből, de ezeket gyorsan letörölte a szeméből. Mosolyt varázsolt az arcára, és YongGukra nézett.
-Jössz vacsorázni?
-Már ha valami maradt még a kajából- szólt közbe nevetve YoungJae. Erre Zelo is felnevetett, és most már őszinte mosollyal követte a többieket a konyhába...

-ÉJJEL-

Zelo álmában forgolódott az ágyán, már a takarót is lerúgta magáról. Egyszercsak kipattantak a szemei, és verejtékező homlokkal felült. Remegve vette fel a takaróját a földről, és nagyot sóhajtott. Álmában a színpadon állt,  minden BABY ujjal mutogatott rá, kinevették, és paradicsommal dobálták. Aztán maga előtt látta YongGuk arcát, aki szintén röhögött, egyre közelebbről, és azután minden elsötétült.
-Hahó- hallatszott egy óvatos hang, és Bang nyitott be a szobába a mackós pizsamájában- Minden rendben? Kiabálást hallottam- ült le a maknae ágyának a szélére.
-Igen- szólalt meg Zelo remegő hangon- csak rosszat álmodtam- suttogta.
-Csak egy álom- mosolygott a leader- azt hittem, komolyabb a baj- a mosolya lassan vigyorrá alakult át.
-Nevess csak- dohogott Zelo, majd amikor látta, hogy YongGuk épp felállna, hogy kimenjen, gyorsan utánaszólt- Várj! Nem akarsz ittmaradni?- kérdezte félénken.
-Ha szeretnéd- huppant vissza Bang, és közelebb húzódott Zelohoz. A fiú átölelte a derekát, és újra álomba merült. YongGuk eltűnődve nézte a maknae arcát. A szépen íven orrát, az arca vonalát, mindent. Eddig nem is vette észre, hogy bandatársa ennyire szép. Valami borzongató érzés járta át, és a keze magától cselekedett. Megsimította Zelo arcát, és nyomott rá egy puszit. Érezte, hogy a szája forrón ég, ahogy a maknae bőréhez ér. Nem tudott leállni. Apró puszikkal lepte el a fiú arcát, és nyakát.  Eközben Zelo észrevétlenül elmosolyodott. Mert nem aludt még el. Szótlanul és reakció nélkül élvezte az idősebb szeretetkitörését. De nem bírta tovább, akaratlanul is felkuncogott, de azután egyből a szája elé kapta a kezét. Rémülten pillantott fel YongGukra, aki abban a pillanatban kiviharzott a szobából. A maknae egy hatalmas pofont vágott a szaját arcára, majd szótlanul zokogni kezdett..

-REGGEL-
-Jó reggelt!- lépett be a konyhába Himchan nagyokat nyújtózva, de a várva várt hangulat elmaradt. Igaz, hogy most korán kelt fel, és ilyenkor mégcsak YongGuk és Zelo volt fenn, de az utóbbi időben mintha még közelebb kerültek volna egymáshoz..Igaz, ezt megcáfolta az, hogy éppenséggel egymással szembe ültek, de mégcsak rá sem pillantottak a másikra, mindketten szótlanul turkáltak a reggelijükben.
-Mi ez a hangulat, emberek?- nézett körbe Channie döbbenten.
-Nem vagyok éhes- motyogta Bang, és otthagyva a kajáját, kisietett a helyiségből.
-Héé- lépett oda HimChan Zelohoz- Összevesztetek?
-Nem, csak..-sóhajtott a fiú, majd Chaniere emelte a tekintetét. Ő mindig is őszinte, és megértő volt hozzá. Ő nem nevetné ki soha.- Jó, elmondom, de csak ha nem nevetsz ki. Sőt, azt is megérteném, ha ezután undorodnál tőlem- mondta kelletlenül Zelo.
-Most azt akarod nekem bevallani, hogy bele vagy zúgva a kedves leader-shibe?- kérdezte HimChan egyszerűen. Zelo csak hápogni tudott a döbbenettől.
-Mii?? Mármint..honnan tudod?- kérdezte elkerekedett szemekkel.
-Hát..tegnap éjjel nem csak YongGuk kelt fl a kiabálásaidra, és nem csak ő indult el megnézni, hogy mi van veled. Csak ő előbb ért oda hozzád. Bekukkantottam az ajtón, és láttam, hogy milyen jól..elvagytok- köhintett egyet- Szóval tudom, hogy mi a helyzet.
A maknae csendben hallgatta, majd végül rekedten megszólalt.
-És..szerinted ez nem..fura?
-Nem- vonta meg a rapper a vállát- ha szeretitek egymást, nem mindedj?Hmm..jogos- gondolta Zelo.
-Azt hiszem, beszélek vele is- határozta el Channie, és a leader felkeresésére indult.

YongGuk az ágyán feküdt, arccal a plafon felé. Ez az érzés új volt neki. Persze, volt már szerelmes, de ez most más volt. Sokkal intenzívebb, sokkal igazibb volt. Már ott az éjjel megcsókolta volna a maknaet, de fogalma sem volt arról, hogy a fiú hogy reagálna rá.
-Kopp-kopp- kopogtatott valaki az ajtón, majd Himchan dugta be a fejét- Bejöhetek?
-Persze- morogta Bang, bár most semmi kedve sem volt vendégeket fogadni.
-Köszi- azzal Channie maga felé fordította a leadert, és mélyen a szemébe nézett- Szereted Zelot, igaz?
-Mi van?- bámult rá YongGuk nagy szemeket meresztve- Hogy jöttél rá?- húzódott el.
-Nyilvánvaló volt- húzta a száját győzedelmes mosolyra Himchan- na akkor menj, és mondd meg neki- húzta fel Bangot, és kifelé tolta az ajtón, aki megdöbbenésében tiltakozni sem tudott. Odaállította Zelo elé, majd elsomfordált.
-Mi az?- kérdezte a maknae csöndesen.
-Zelo, én..-sóhajtott fel YongGuk- Hogy is kezdjem..-vakarta meg a tarkóját- tehát..azt hiszem, hogy..én többet érzek irántad, mint barátság- bökte ki végül.
-Tényleg?- tátotta el a száját a fiú, és szaporábban kezdte szedni a levegőt, vegül kinyögte a kérdést, ami a legjobban izgatta- Mennyivel?
-Szeretlek- azzal YongGuk magához húzta Zelot, és egy hosszú, szenvedélyes csókot adott a fiatalabb szájára.
-Én is téged- mosolyodott el a maknae, és egy puszit adott bang szájára- és soha nem akarlak elveszíteni- fogta meg a kezét.
-Nem is fogsz. Nem szabadulsz meg tőlem egykönnyen..

On Rainy Days~

Valami nem stimmel. Valami nagyon nem stimmel. Mi törtènt velem? Az emberekkel? Mintha mindenki összeesküdött volna ellenem. Nem maradt senkim. Nem szàmíthatok senkire. De miért? Ki tette ezt? És egyàltalán miért? Ezernyi kérdés, és a válasz sehol. Úgy érzem magam, mintha egy sötét kút mélyére hajítottak volna. És hogy keres-e valaki? Ugyan már. Az égvilágon senki. Felesleges itt maradnom. De hova máshova mehetnék el? Nincs senkim, se semmim. Csak néhány ruhám, meg egy kis lakás, ahol lakhatom. A szüleim? Kinn vannak Amerikában. Ott dolgoznak. Már vagy 3 éve nem jöttek haza. Régebben még tartottam velük a kapcsolatot, de ez szép lassan megszűnt. És ők sem keresnek engem.
Hiába.. Ahhh- eldőltem az ágyamon, és bámultam a plafont. Odakinnt zuhogott az eső, a viharfelhők szörnyekként szálltak alá, és vaskarmokkal karmolászták a tetőt. Hirtelen egy villám belesújtott az egyik utcánkban álló fába. Az egész fa megperzselődött, azonnal elszenesedett,majd meggyulladt. De ez sem tartott sokáig, az eső pillanatok alatt elaltatta a lángokat.
Felkaptam a dzsekimet, az agyonhasznált tornacsukámat, és kiléptem az ajtón, majd bezártam a lakàst. Lesiettem a lépcsőn, és kiléptem a viharba. Szorosan összehúztam magamon a dzsekimet, és elindultam. A cipőm teljesen átázott, és slattyogó hangokat hallatott. A hajam az arcomra tapadt, a kabátom is tiszta víz volt. Az eső végigfolyt az arcomon, és keveredett a könnycseppeimmel. Mit számít? Egy kis fejfájás, egy kis nátha, esetleg torokgyulladás..Nekem mindedj. Néztem az éjszakai fényeket, az esőcseppek egyenletes kopogását hallgattam a kemény betonon. Az utcán egy lélek sem járt. Csak néha-néha egy autó reflektor fénye világított egy pillanatra, majd el is tűnt a fekete semmiben. Nem tudtam, hova menjek? Az iskola már rég nincs nyitva. Étterembe, kávézóba menni nincs pénzem. Egyáltalàn minek jöttem ki? Fene se tudja. Talán vonzanak az ilyen viharok.
Lassan besétáltam a parkba, nem törődve az arcomba süvítő jeges, hideg széllel. Ez a szél a fákat is fújta, amik hatalmas, ijesztő óriásokként lóbálták az ágaikat.
Ekkor hirtelen rámjött a tüsszenthetnék.Egymás után vagy négyszer tüsszentettem, és összerázkódtam a hideg miatt. Felpillantottam az égre. Mindenhol szürke felhő gomolygott, úgy tűnt, az eső sosem áll el. Haza kell mennem- gondoltam magamban. Sietősre fogtam a lépteimet, és átvágtam a parkon. A zebrán át akartam menni, amikor egy autó jött ki a semmiből, és lefékezett előttem. Épp ki akartam kerülni, vagy legalább rászólni, hogy ne a zebrán álljon meg, amikor az autó ajtaja kicsapódott, és YoSeob szállt ki belőle. Amikor megláttam, megfordultam, és elindultam az ellenkező irányba. Azaz elindultam volna, ha egy kéz nem ragadja meg a vállamat. Yoseob magával szembe fordított, és végignézett rajtam, majd szó nélkül átölelt. Miközben magamba szívtam az illatát, felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
-Mit keresel itt?- kérdeztem hangosan, de a zuhogó eső így is kissé elnyomta a hangom.
-Téged- jött az egyszerű, és megdöbbentő felelet- Nem voltál a lakásodban, ezért elindultalak megkeresni. Amúgy is, miért szöktél el szakadó esőben??- nézett rám szemrehányóan.
-Mert..nekem nincs..senkim- csuklott el a hangom- egyedül vagyok.
-Ó, én marha- csapott Seobie a homlokára, és püfölni kezdte magát.
-Hé! Most meg mit csinálsz?- kérdeztem rémülten.
-Az én hibám..el kellett volna mondanom már régen- emelte rám a tekintetét, és megfogta az arcom. Az érintésétől kirázott a hideg, pedig alapból fáztam. Megfogtam a kezét, mire elmosolyodott. Kifésült egy tincset az arcomból, majd közelebb hajolt..és megcsókolt. Először totál ledöbbentem. YoSeob..szeret? Jézusom! A kérdés zakatolt a fejemben, de nem tudtam ellenállni, ezért visszacsókoltam. Seobie még jobban magához húzott, és többször, egymás után megcsókolt. A gyomrom remegett, és valami hihetetlen boldogság kerített hatalmába. Szóval ilyen érzés szerelmesnek lenni..
-Szeretlek- suttogta az ajkaimba.
-Én is téged- mosolyodtam el, mire YoSeob szája is mosolyra húzódott.
-Ömm..khm..-hallottunk egy finom köhécselést, mire mindketten odakaptuk a fejünket. DooJoon vigyorgó képpel integett a kocsiból.
-Most ott fogtok szétázni, galambocskák? Àzott gerlepár..fujj- fintogott.
-Ja tényleg, DooJoont el is felejtettem - röhögött fel YoSeob.
-Na szép..chh- fordult meg a leader duzzogva.
Seobie csak legyintett, majd mielőtt beszálltak az autóba,  a fülembe súgta:
-Nem vagy egyedül..

Paradise~

Ae-sook nyöszörögve fordult a másik oldalára az ágyban.
-Ébren vagy, jagiya?- kérdezte egy hang bársonyosan.
-Aha- ült fel Sookie a szemét dörzsölgetve. Kitörölte az álmosságot a szeméből, és mosolyogva nézett a még heverésző párjàra.
-Hogy aludtál?
-Köszönöm jól- felelte Sunggyu, és magához húzta a lányt- Na,és te?
-Hát..álmomban Hoya felrobbantott egy pezsgősüveget Woohyun fején.
-Ez jellemző rá- nevetett fel Sunggyu kissé álmosan, és egy puszit nyomott barátnője orrára.
-Kérsz reggelit?
-Farkaséhes vagyok- kelt fel gyorsan Ae-sook.
-Mint mindig- követte őt a fiú a fejét rázva.
Sookiet a konyhában találta, aki épp a tésztát kevergette a tálkában, és szórt rá egy kis fűszert.
-Nem lesz ez egy kicsit sok?- nézett Sunggyu furán Sookiera.
-Nem hinném. Max többet eszem- vonta meg a vállát a lány vigyorogva, és tett még egy adag tésztát a tányérjába.
-El fogsz hízni- adott a barátja egy puszit Sookienak, miközben a lány a kezébe nyomta a másik tálkát.
-Cöhh- húzta fel az orrát Ae-sook, és bement a nappaliba.
-És mára mi a terv?- kérdezte Sunggyu, miközben lehuppant a kanapéra Sookie mellé.
-Bem tufom- pakolt a lámy a szájába még tésztát. Sunggyu egy óvatlan pillanatban elkapta az egyik szál végét, és amikor Ae-sook megpróbált azt beszippantani, találkozott a szájuk. De azután egy jó ideig nem is akartak elválni.
-Megeszlek reggeli- motyogta a fiú a csókba.
-Nem mered..te kis kannibál- mondta Sookie tejbetök vigyorral.
-Majd legközelebb. Már nem vagyok éhes.
-Jó kifogás. De mit akarsz csinàlni?
-Elmehetnénk valahova..- körözgetett Sunggyu az ujjával a kanapén.
-Jó ötlet- bólogatott Sookie csillogó szemekkel.
-És hova?- vette elő Sunggyu a telefonját- Étterem? Bár? Fogadás?
-Sunggyu-szólt gyorsan közbe Ae-sook, mielőtt a fiú még jobban túlzásba vinné- Inkább..elmehetnénk a parkba sétálni.
-A parkba..màrmint..a belvárosba?- pislogott a srác nagyokat.
-Igen.
-De..mi van, ha felismernek?- kérdezte a fiú tétovázva.
-Felveszel valamilyen kalapot vagy napszemcsit, ami eltakarja az arcod- ismertette Sookie.
-Ha ezt akarod..- ölelte meg Sunggyu, és egy puszit nyomott a fejére.
-De jó. Köszönöm- adott csókot Sookie a fiúnak.
-Ha a kiadó megtudja, ebből nagy baj lesz- rágta Sunggyu a szája szélét, miközben Ae-sook elszaladt, hogy felöltözzön.
-Tessék- nyomott Sookie a fiú kezébe egy fekete-rózsaszín napszemüveget, és egy kockás kalapot.
-Na, hogy áll?- próbálta fel a fiú rögtön a kalapot, és a tükörhöz lépett.
-Mint Jacko- töprengett Ae-sook, az állát a kezébe támasztva.
-És Jacko bejön neked?- kacsintott Sunggyu Sookie felé.
-Igen, de te jobban- húzódott a lány szája mosolyra.
-Helyes válasz- bólintott a fiú- Mehetünk?
-Aha- rángatta fel a làbára Ae-sook a cipőjét,majd kiléptek a házból a napsütésre. A szél lágyan ringatott pár falevelet, és a Napot időnként eltakarta egy-egy bárányfelhő. Sunggyu és Ae-sook kézenfogva sétáltak a parkig, de a fiú nem tudott igazán feloldódni. Ide-oda pillantgatott, fotósoktól félve.
-Sunggyu- simította meg Sookie barátja karját- ha rosszul érzed magad, hazamehetünk.
-Nem, nem kell- rázta meg a srác a fejét- Inkább üljünk le valahova.
-Biztos?- nézett Ae-sook aggódva.
-Igen- bólintott Sunggyu.
-De..
-Semmi de. Ülj ide- mutatott a fiú egy padra, majd meg sem várva barátnője reakcióját, lecsüccsent, és Sookiet az ölébe húzta. A lány fejét Sunggyu vállára hajtotta, és behunyta a szemeit. A fiú mosolyogva nézett rá, és a pillantása elidőzött Ae-sook szép arcán. Kisimított a lány szeméből néhány tincset, majd adott az orrára egy puszit. Miközben előrehajolt, a szemüvege lecsúszott az orráról, és a földön landolt, de akkor még nem igazán foglalkozott ezzel. Akkor meghallott hirtelen egy óvatos hangot.
-Sunggyu oppa?- nézett rá egy 5-6 éves kislány.
-Mi..? Izé..nem- rázta meg a fiú zavartan a fejét.
-Sookie, kelj fel- suttogta fojtott hangon barátnőjének, miközben ideges pillantásokat vetett a kislányra.
Sookie kinyitotta a szemét, majd értetlenül nézett Sunggyura.  
-Mennünk kène- tátogta szinte némán a fiú, miközben mindketten felálltak.
-Egyetértek- nézett Sookie a gyerekcsoportra, ami körülvette őket.
-Háromig számolok- sziszegte Sunggyu- Egy... Kettő..Három! Futás!- kiáltotta, majd megragadta barátnője kezét, megindult. A kislányok visítva követték őket.
-Gyertek vissza!!- kiáltott az óvónőjük, de a gyerekek meg sem hallották. A nő sóhajtott, és utánuk eredt.
-Még mindig..követnek?- lihegte Sunggyu, miközben megálltak egy étterem előtt, hogy kifújják magukat.
-A..aha. Nyomás- ragadta meg Sookie barátja karját, és tovább rohantak.
-Mindjárt otthon leszünk- mondta a lány futás közben.
-Pihenjünk- javasolta Sunggyu fáradt hangon.
-Jó- azzal beugrottak az egyik parkoló autó mögé.
-Figyelj- nézett a fiú Ae-sookra- én..szerintem..
-Szerintem is- bólintott Sookie, tudta, hogy Sunggyu mire gondol- Menj!- lökte ki a fiút a kocsi mögül. A gyerekek azonnal körbevették, és képet/ autogrammot követeltek tőle. Az óvónéni is befutott, és először jól le akarta szidni a gyerekeket, de miután látta, hogy Subggyu is velük van, inkább megnyugodott. Közben Ae-sook óvatosan hazaosont egy mosollyal az arcán. Fáradtan dőlt le az ágyra, és várt. A percek csigalassúsággal teltek, de Sookie türelmes volt. Hallgatta az éjjeliszekrényen heverő óra eyenletes kattogását. Végre kinyílt az ajtó, és Sunggyu lépett be rajta. Lefeküdt barátnője mellé, és átölelte.
-Sajnálom- szólalt meg Ae-sook- az én hibám. Miattam mentünk a parkba- verte a saját fejét ököllel.
-Normális vagy?- nézett rá a fiú megbotránkozva- Ez volt életem eddigi legizgalmasabb randija- vigyorodott el.. A következő pillanatban visítva szólalt meg a csengő. Sookie kimàszott szerelme karjaiból, És az ajtóhoz sietett. Jobban mondva rohant, ugyanis az a valaki ráakaszkodott a csengőre, és folyamatosan nyomkodta.
-Megyek már!!- azzal szélesre tárta az ajtót, amin Sungyeol rontott be, és már el is tűnt a fürdőszobàban.
-Ennyire sürgős volt?- nevetett Sunggyu, aki szintén látta az egész jelenetet.
-Az előző utca sarkától idáig rohant- lépett be Woohyun az ajtón, mögötte meg Hoya.
-Ja, és fel is lökött- dörzsölte meg a fiú a karját, magát sajnàlva.
-Nem is igaz- jött vissza Sungyeol, úgy tűnt, sikeresen elvégezve a dolgát- te botlottál meg.
-Neeem, mert te voltál- bizonygatta Hoya. Amíg ők egymást ,,ölték" , Woohyun Sunggyu-ék felé fordult.
-És..csináltatok ma valami érdekeset?
-Háát..úgy is lehet mondani- nézett össze a pár.
-Beavattok?- mászott a képükbe a fiú kiváncsi arccal.
-Persze- azzal leültek a kanapéra. Hoya meg Sungyeol ölébe az egyik fotelbe.
-Na, szent a béke?- nézett rájuk Sookie gyanakvóan.
-Náluk? Soha- legyintett Sunggyu, azzal mesélni kezdtek..

Mona Lisa~

-Nézd, ott megy- bökte meg Thunder  Joont, és egy fekete hajú, karcsú, különlegesen szép lányra mutatott. Az egész MBLAQ a parkban ült, és épp fagyit ettek, amikor a lány elsétált mellettük. Joonak régóta tetszett már, de még megszólítani sem merte idáig, csak nézte az iskolában távolról.
-Hol?- kérdezte Joon kikeredett szemekkel.
-A fagyis stand felé sétál- felelte G.O- Figyi. Fizesd ki a fagyiját. Az már egy jó pont a lányoknál.
-Hmm—gondolkozott el Joon, majd megvakarta a fejét- Oké- állt fel, és a fagyiját Mir kezébe nyomta- Vigyázz rá!- azzal a lány után sietett.
-Egy vanília-csokoládé lesz- választott épp a lány fagyit.
-Parancsoljon- nyújtotta át a fagyis a tölcsért. A lány egyik kezével megfogta, a másik kezével pedig próbálta kihalászni a pénzt a tárcájából.
-Hagyd csak, Kimi- szólt rá Joon- kifizetem- azzal átadta az összeget a fagyis bácsinak.
-Köszi- mosolyodott el a lány, mire Joon lesütötte a szemét- Joon vagy, ugye?
-Aha- bólintott a srác.
-Oké. TOP, várj meg!- kiáltott fel hirtelen Kimi, azzal elsietett. Joon pislogás nélkül nézett rájuk. Kimi  belekarolt Choi Seunghyun alias TOP-ba, és elsétáltak a pláza felé.
-Hűűű- sietett mellé Mir, Joon fagyijának a megmaradt részével.- Ez durva- adta át a fagyis tölcsért.
-Te..megetted az egészet?- nézett rá Joonie megbotránkozva.
-Nem az egészet. Nézd, még van benne- mutatott Mir a tölcsérbe.
-Na kösz. Akkor már edd meg az egészet.
-Naaa, ne legyél elkeseredve- próbálta vigasztalni Mir, de kevés sikerrel.
-Nem- húzta ki magát Joon- elfelejtem!
-Így kell ezt- bíztatta SeungHo.

Másnap Joon ismét a parkban sétált, ezúttal egyedül. Bár tagadta a srácoknak, hogy még tetszik neki Kimi, azért titkon reménykedett benne, hogy a lány ott lesz. Akkor is, ha összetörte a szívét. Leült az egyik padra, és jobb híján elővette a telefonját, majd nyomkodni kezdte, közben titokban fel-fel pillantgatott, egy bizonyos személyt keresve. Épp a Twitter-oldalát csekkolta, amikor valaki megborzolta a haját. Felnézett, és megdobbant a szíve, érezte, ahogy az arcát fokozatosan elönti a pír.
-Szia, Joon- köszönt Kimi kedvesen.
-Szia..sztok- Joon ekkor vette észre, hogy a lány mellett TOP álldogál.
-Üdv- hajolt meg a fiú.
-ÓÓ, el is felejtettem- kapott a fejéhez Kimi- Seunghyun, ő itt Lee Joon. Joon, ő Choi Seunghyun, az unokabátyám- mutatta be a két fiút egymásnak.
-A..a..micsodád?- dadogott Joon zavartan,és magában átkozta magát, amiért ilyen előítéletes volt.
~Ezek szerint még van esélyem- gondolta magában, és ez a gondolat megdobogtatta a szívét.
-Unokatesóm- ismételte meg a lány- amúgy nem zavarlak?
-Dehogyis- rázta meg a fiú a fejét.
-Oké- mosolyodott el Kimi- csak annyit szeretnék kérdezni, hogy nem tudsz valakit, aki meg tudna tanítani tangózni?
-Tangózni szeretnél?- csodálkozott Joon.
-Aha- bólintott a lány elszántan.
-Hát..én tudok. Ha akarod, taníthatlak- vonogatta a srác a vállát zavartan.
-Tényleg?- csillant fel Kimi szeme- Megtennéd? Köszönöööm- ugrott Joon nyakába. TOP és a rákvörösfejű Joon is furán meredtek rá.
-Oké- köszörülte meg végül Seunghyun a torkát- mennünk kéne.
-Ajj, tényleg- ráncolta össze Kimi a homlokát- mikor kezdünk?- nézett Joonra.
-Amikor szeretnéd- mosolyodott el a fiú, miközben a szíve hevesen kalapált.
-Ma este?
-Nekem megfelel.
-Klassz. És hol?
-Add a telód- Joon bepötyögte a címet a lány telefonjába, majd visszanyújtotta neki- akkor nyolckor jó?
-Igen- bólogatott Kimi- Na szia- azzal unokabátyja után sietett.
-Hűű- vakarta meg a fejét Joon, majd vidáman elmosolyodott.

Este pontosan nyolc órakor Kimi megjelent melegítőben az MBLAQ próbatermében.
-Annyeong- köszönt a kissé lámpalázas Jonnak vidáman- Baj van?- nézett rá aggódó an, látva a srác fehér arcát.
-Nem, jól vagyok- nyugtatta meg Joon- Na kezdjük- azzal odasétált a magnóhoz, és elindította a zenét. Kimi érdeklődve figyelte.
-Kezdjük az alapokkal- nyújtotta ki Joon a kezét, mire a lány félénken megfogta. A fiú magához húzta, így érezhették egymás lélegzetét az arcukon. Ahogy a testük összesimult, Joont kirázta a hideg.
-Talán fázol?- kérdezte Kimi egy formás közepette.
-Nem- mondja a fiú zavartan. Nagyon is melege volt..
Mikor ismét egymáshoz simultak, Joon érezte, ahogy a lány szíve hevesen ver. Megszorította a kezét, és a szemébe nézett. A tekintete lejjebb vándorolt a lány pirosló ajkaira. És kész, ennyi. Nem bírta tovább. Még jobban magához húzta Kimit, majd megcsókolta. Ebben a csókban minden benne volt. Szerelem, szenvedély, és birtoklási vágy is. A lány azonnal viszonozta a fiú csókját. Többé nem tudta titkolni, hogy szereti Joont. A világ megszűnt körülöttük, csak az a pillanat számított. Mikor végre el tudtak szakadni egymástól, Joon óvatosan megsimította Kimi arcát, majd a füléhez hajolt, és suttogva megszólalt.
-Szeretlek..

Life with the B1A4~ Szereplők

A lányok:
Kang Cho-min (Cho, Minie):
Örökké vidám, optimista, bár kissé naiv lány. Nagyon szeret táncolni. A fiúk nem igazán izgatják, inkább várja a nagy Ő-t. Nem esik könnyen szerelembe, mindenkinek könnyen megbocsát Bár látszatra ártatlannak tűnhet, egy igazi ördög lakozik benne, a vérében van a szemtelenség.








Kang SoHee:
Egy nagyon aranyos, ártatlan lány, aki néha tud gonosz lenni, mert ha megbántják, azt duplán adja vissza.Jelenleg a koreai zeneművészeti egyetemen tanul, mindene a tánc. Mindenkivel kedves, és mindig mosolyog. Könnyen szerelmes lesz, ilyenkor sokat ábrándozik.













Choi RaRa:
Kedves,vicces és mosolygós lány.A sport az élete, csak a szerelmet helyezi a sport elé. Nagyon szereti a barátait...Nagyon élvezi az életet és minden hülyeségben benne van.









Misora Naomi (Mimi):
Kissé önfejű, de magabiztos lány, aki tele van szeretettel. A barátait imádja, rengeteg időt tölt velük. Nagyon ragaszkodó, ha egyszer megszeret egy fiút, nehezen ábrándul ki belőle.

Lee Hyun-sil (Silie):
Általában vidám típus, de néha vannak hangulatváltozásai. Imád pörögni, hülyülni, és bulizni..na meg karatézni. Egy sráccal sem járt még, ezért kissé félős. Szereti a barátnőit, és a tengert, a vizet. Eléggé fel van vágva a nyelve, ami a szívén, az a száján.

A fiúk:
A B1A4. GongChan, SanDeul, JinYoung, Baro és CNU. Örökké vidámak, hülyéskednek, szivatják egymást. Melletük sosem unatkozik az ember..

Heartsick~ 3.rész

-Ki az, aki nem szeret téged?- ismételte meg töprengve.- Beszéljek vele?- mosolyodott el.
-Ne- motyogtam- Meg..nem hinném, hogy használna.
-Annyira bunkó a srác?- folytatta JunHyung a faggatást.
-Nem, csak..ah mindedj- léptem el tőle.
-Pedig nekem elmondhatnád- hallottam a hangját- A barátod vagyok. De ha nem..hát nem.- ölelt át újból- azért..gondold át- hallottam a hangján, hogy elvigyorodott- elég nagy befolyásom van.
-Tudom- erőltettem egy mosolyt az arcomra, és megint elléptem tőle.
-Miért menekülsz előlem?- ráncolta össze a homlokát JunHyung.
-Őszintén?- néztem rá- Mert szerintem az őszinte választ nem akarod hallani- ráztam meg a fejem.
-De igen- lépett közelebb.
-Na jól van- sóhajtottam- nekem már úgy is mindedj.- Azért távolodom tőled, mert fáj. Mert tudom, hogy az öleléseid csak barátiak. Hogy semmi több érzelem nincs bennük. Érted? Minden egyes ölelésnél reménykedek, de hiába. SZERETLEK YONG JUNHYUNG!- kiabáltam az utolsó mondatot.A hirtelen jött bátorságom elhagyott, és zavaromban a bakancsomat kezdtem tanulmányozni. JunHyung nem szólt semmit, csend telepedett közénk.

-Na!- szólaltam meg rekedt hangon- mondj már valamit- toporzékoltam- ha utálsz mostantól, mondd meg. Ha nem akarsz többet szólni hozzám, mondd meg!

Ráemeltem a tekintetem, és a boldogságtól csillogó szempárba néztem. Egy szót sem szólt, csak bámult rám, és ez nagyon idegesített.- Mondj valamit!- kiáltottam rá. Lassan kinyújtotta a kezét, és egy hirtelen mozdulattal magához húzva megcsókolt. A döbbenettől tágra nyílt szemmel hagytam, majd lehunytam a szemem, és átadtam magam a csóknak. JunHyun töbször egymás után megcsókolt, és csak akkor engedett el, amikor valami zörgést hallottunk a bokorból.

-Vannak itt farkasok?- suttogtam remegve. Junie védelmezően körém fonta a karjait és megrázta a fejét.

-Nem tudom.

-Sziasztook- lépett ki a bokorból ChanMi vigyorogva, az egyik kezében a telefonját tartva, a másik kezével HyunSeung kezét fogva- Gondosan dokumentáltam mindent- lengette meg a telefonját.

-Hát ti?- nézett JunHyung furán, majd tekintete ChanMi és Seungie összekulcsolt kezeire tévedt.

-Összejöttetek?- mosolyodtam el.

-Hát..- néztek egymásra zavartan- valami olyasmi- mondta ChanMi- és ti?

-Ne is tagadjátok- tette hozzá HyunSeung.

-Én nem tagadom- nyomott egy puszit JunHyung az arcomra, mire elöntött a pír.

- Én sem- suttogtam.

-Király- ölelt meg ChanMi szorosan, majd egy hógolyót nyomott a képembe.

-Héé- köpködtem havat- ezt visszakapod!- azzal kezdetét vette a csata..

Heartsick~ 2. rész

-Héé- kocogtatta meg valaki a vállam, mire megfordultam. JunHyung állt előttem, és fürkészően nézett. Szaporábban kezdtem venni a levegőt.- Vártalak ebédnél. Miért nem jöttél?- kérdezte a falnak támaszkodva.
-Nem akartam- motyogtam.
-Hm?
-Nem szerettem volna- ismételtem meg, kicsit hangosabban, bár ez a három szó nagyon távol állt az igazságtól.
-Aha. Oké- lökte el magát, és elment. Keserűséget éreztem a számba. Szinte szétmart belülről.
-JunHyung!- szóltam utàna, de hiába. Vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani. Csak remélni tudtam, hogy az első variáció.
-Hhhh- sóhajtottam, és a homlokomat a falnak támasztottam.

-Figyi, Mi-ja - lépett reggel JunHyung hozzám és Chan Mi-hez. A hangjára a szívem nagyot dobbant, de igyekeztem nyugalmat erőltetni a hangomra.
-Igen?
-Nem jössz el délután moziba?...- ahogy ezt kimondta, éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír, és a szívem majd' kiugrott a helyéről-...Mi-Hyunék is jönnének- folytatta. És kész. Szinte hallottam, ahogy a szívem, és ezzel együtt a reménybe vetett hitem egy reccsenéssel darabokká hullik. Chan Mi bátorítóan megszorította a karomat, és szúrós szemmel figyelte JunHyungot.
-Ömm..-próbáltam megszólalni, bár a torkom teljesen kiszáradt- ma nem jó- nyögtem ki végül.
-Oh- vakarta meg a fejét Junnie- és..máskor?
-Akkor sem jó neki- vágott közbe hirtelen Chan Mi- úgyhogy köszi, de mennünk kell- azzal intett, és behúzott az osztályterembe.
-Huuu, köszi- mondtam hálásan. De ez igazi hála? Hiszen én sem akarom többet őt látni. Vagy..mégis? Nem tudom. De most tényleg nem szívesen hallgattam volna Mi-Hyunt és hűséges csatlósait, az fix.

Fuuu, hogy én hogy utálom a matekot. Érthetetlen és unalmas. Ráadásul a matektanár is szörnyű, így hát az órák eseménytelenül, fáradtan teltek el. A legtöbben a pad alatt telefonoztak, néhányan firkálgattak. É n nyitott szemmel aludtam (tegnap éjjel BOF maratont tartottam, ezért ma hulla voltam), amikor rezgett egyet a telefonom.
Egy új üzenet- írta. Óvatosan felpillantottam a tanárra, majd megnyitottam. Mi-Hyun küldte. Csodálkozva nyitottam meg. Az üzenet rövid volt, csupán négy szó:
Szállj le JunHyung oppáról!
Nagyszerű. Még egy ok, amiért kerülnöm kell JunHyungot. Hurrá- gondoltam kelletlenül.

Egy hét telt el, azóta nem beszéltem JunHyunggal. Még a köszönőviszonyunk is megszűnt. Próbáltam levegőnek nézni, és úgy tűnik, hogy sikerült. Egy ideig még próbálkozott, de nem szóltam hozzá. Úgy tűnt, ő ráunt erre, és most a folyosón úgy megyünk el egymás mellett, mintha két idegek volnánk. Sőt, ha lehetett, egymás közelébe sem mentünk. És hogy belül mit érzek? Tömény, pokoli fájdalmat. És hiányt. Legalább most Mi-Hyun is örülhet. Örüljön csak annak a szőke fejének. Akárhányszor meglátom JunHyung mellett, elégedett vigyorral az arcán, megtépném a haját. De nem teszem. Azzal csak mégjobban mutatnám, hogy fáj. Nem hagyom, hogy azt lássa, ahogy szenvedek. Az csak plusz öröm lenne neki.

-Hűű, nézzétek, esik a hó!- kiáltott fel Chan Mi, mire mindenki az ablakhoz tódult törióra kellős közepén, köztük én is. Imádtam a havat, és a telet. Akkor éreztem a legjobban magam.
-Emberek- tapsolt egyet a tanár, mire mindenki összerezzent- ha mindenki kellően kicsodálkozta magát, talán folytathatnánk is az órát. Nem hinném, hogy most először látnak havat.
Mindenki kelletlenül visszacsoszogott a helyére, és az óra folytatódott.

-Figyi- mondtam Chan Mi-nek suli után- Elmegyek sétálni az erdőbe. Jössz?
-Ki nem hagynád az első hóesést, igaz?- vigyogott barátnőm, azután megrázta a fejét- Bocsi, most nem jó- tűnt el a mosoly az arcáról- HyunSeung jön korrepetálni- húzta el a száját.
-Ohh- biggyesztettem le a számat- Akkor hajrá- veregettem meg a karját, mert láttam, hogy Seungi igyekezik felénk.
-Chan Mi, siessünk, mert különben nem tudunk végezni- állt meg mellettünk a fiú.
-Rendben- sóhajtott barátnőm, majd megölelt- Bye! Majd beszélünk- azzal mindketten eltűntek a diákok tömegében. Feltettem a kapucnimat, és lesétáltam a lépcsőn. A hó már nagy pelyhekben hullott a járdára, de nem olvadt el, hanem a csizmám alatt ropogott.


*az erdőben*
Nagyon szerettem ezt a helyet. Télen, amikor fehérbe öltözött a táj, még csodálatosabb volt. Jégcsapok csüngtek az ágakon, és csillogtak. Körbe- körbe nézlődve sétáltam a fák között, míg végül kiértem a tisztásra. Barátságos hely volt. Padok kihelyezve, és az egészet körülveszi az erdő. Egy zsebkendővel letörölgettem az egyik padot, és leültem.
-Hát te?- szólalt meg egy hang hirtelen mögöttem, mire megfordultam. Annyira iagzságtalan az élet! Mikor épp elfelejtenéd, újra felbukkan, és kezdődik minden elölről.
-Mindig ide jövök- feleltem, miközben kerültem a tekintetét.
-Még nem is láttalak itt- ült le mellém, mire távolabb csúsztam tőle.
-Én sem téged- mondtam, és még inkább elhúzódtam.
-Ha így folytatod, le fogsz esni- mosolyodott el.- Beszélnünk kell- váltott át komolyabb hangsúlyra.
-Miről? Nincs mit mondanom, JunHyung- vetettem oda.
-Hát pedig jó lenne. Miért vagy velem ilyen? Totál megváltoztál egyik pillanatról a másikra.
-Menj, és kérdezd meg a drága Mi-Hyunodtól- mondtam sértődötten. Pár pillanatig nagyokat pislogva nézett rám.
-Hogy jön ő ide?
-Hagyj békén- álltam fel idegesen.
-Várj már- állt fel ő is, és magához húzott. Szemeivel fürkészően méregetett, és meg nem bírtam állni a pillantását, ezért megfordultam.
-Van egy nagyon nagy bajom- suttogtam szomorúan.
-Mi az?- lépett közelebb, és hátulról átölelt- Tudok segíteni?- beleremegtem az érintésébe. Kimondhatatlanul jól esett.
-Nem hinném.
-Legalább mondd el- noszogatott.
-Szerelmes vagyok- motyogtam egy sóhaj kíséretében.
-Viszonzatlan?- húzta el a száját. Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem. Igen, viszonzatlan. És baromira fáj.
-Ki az, aki nem szeret téged?- kérdezte megütközve.
-Te..tessék?- dadogtam zavartan.