Hiába.. Ahhh- eldőltem az ágyamon, és bámultam a plafont. Odakinnt zuhogott az eső, a viharfelhők szörnyekként szálltak alá, és vaskarmokkal karmolászták a tetőt. Hirtelen egy villám belesújtott az egyik utcánkban álló fába. Az egész fa megperzselődött, azonnal elszenesedett,majd meggyulladt. De ez sem tartott sokáig, az eső pillanatok alatt elaltatta a lángokat.
Felkaptam a dzsekimet, az agyonhasznált tornacsukámat, és kiléptem az ajtón, majd bezártam a lakàst. Lesiettem a lépcsőn, és kiléptem a viharba. Szorosan összehúztam magamon a dzsekimet, és elindultam. A cipőm teljesen átázott, és slattyogó hangokat hallatott. A hajam az arcomra tapadt, a kabátom is tiszta víz volt. Az eső végigfolyt az arcomon, és keveredett a könnycseppeimmel. Mit számít? Egy kis fejfájás, egy kis nátha, esetleg torokgyulladás..Nekem mindedj. Néztem az éjszakai fényeket, az esőcseppek egyenletes kopogását hallgattam a kemény betonon. Az utcán egy lélek sem járt. Csak néha-néha egy autó reflektor fénye világított egy pillanatra, majd el is tűnt a fekete semmiben. Nem tudtam, hova menjek? Az iskola már rég nincs nyitva. Étterembe, kávézóba menni nincs pénzem. Egyáltalàn minek jöttem ki? Fene se tudja. Talán vonzanak az ilyen viharok.
Lassan besétáltam a parkba, nem törődve az arcomba süvítő jeges, hideg széllel. Ez a szél a fákat is fújta, amik hatalmas, ijesztő óriásokként lóbálták az ágaikat.
Ekkor hirtelen rámjött a tüsszenthetnék.Egymás után vagy négyszer tüsszentettem, és összerázkódtam a hideg miatt. Felpillantottam az égre. Mindenhol szürke felhő gomolygott, úgy tűnt, az eső sosem áll el. Haza kell mennem- gondoltam magamban. Sietősre fogtam a lépteimet, és átvágtam a parkon. A zebrán át akartam menni, amikor egy autó jött ki a semmiből, és lefékezett előttem. Épp ki akartam kerülni, vagy legalább rászólni, hogy ne a zebrán álljon meg, amikor az autó ajtaja kicsapódott, és YoSeob szállt ki belőle. Amikor megláttam, megfordultam, és elindultam az ellenkező irányba. Azaz elindultam volna, ha egy kéz nem ragadja meg a vállamat. Yoseob magával szembe fordított, és végignézett rajtam, majd szó nélkül átölelt. Miközben magamba szívtam az illatát, felemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
-Mit keresel itt?- kérdeztem hangosan, de a zuhogó eső így is kissé elnyomta a hangom.
-Téged- jött az egyszerű, és megdöbbentő felelet- Nem voltál a lakásodban, ezért elindultalak megkeresni. Amúgy is, miért szöktél el szakadó esőben??- nézett rám szemrehányóan.
-Mert..nekem nincs..senkim- csuklott el a hangom- egyedül vagyok.
-Ó, én marha- csapott Seobie a homlokára, és püfölni kezdte magát.
-Hé! Most meg mit csinálsz?- kérdeztem rémülten.
-Az én hibám..el kellett volna mondanom már régen- emelte rám a tekintetét, és megfogta az arcom. Az érintésétől kirázott a hideg, pedig alapból fáztam. Megfogtam a kezét, mire elmosolyodott. Kifésült egy tincset az arcomból, majd közelebb hajolt..és megcsókolt. Először totál ledöbbentem. YoSeob..szeret? Jézusom! A kérdés zakatolt a fejemben, de nem tudtam ellenállni, ezért visszacsókoltam. Seobie még jobban magához húzott, és többször, egymás után megcsókolt. A gyomrom remegett, és valami hihetetlen boldogság kerített hatalmába. Szóval ilyen érzés szerelmesnek lenni..
-Szeretlek- suttogta az ajkaimba.
-Én is téged- mosolyodtam el, mire YoSeob szája is mosolyra húzódott.
-Ömm..khm..-hallottunk egy finom köhécselést, mire mindketten odakaptuk a fejünket. DooJoon vigyorgó képpel integett a kocsiból.
-Most ott fogtok szétázni, galambocskák? Àzott gerlepár..fujj- fintogott.
-Ja tényleg, DooJoont el is felejtettem - röhögött fel YoSeob.
-Na szép..chh- fordult meg a leader duzzogva.
Seobie csak legyintett, majd mielőtt beszálltak az autóba, a fülembe súgta:
-Nem vagy egyedül..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése