Sailing~ (Jonghyun OS)

Történetünk egy erősen szeles napon kezdődött. A zászlók lobogása és a fák hajladozása is árulkodó jelnek minősült. A széljelző észak-keleti szelet mutatott. A kis vitorlázó-tanoncoknak ez azonban a legjobbkor jött, mivel életükben először fognak ma vezetni egyedül hajót. Izgatott volt a legidősebb lány, SunHwa is, márcsak amiatt is, mert magassága miatt egy borulékonyabb, nagyobb versenyhajóval kellett mennie. Amikor ezt elmondta neki reggel a táborvezető, eléggé megijedt, de úgy volt vele, hogy csakazért is megpróbálja.
A kábé tíz fős csapat felszerelte a vitorlásokat, majd egyesével vízre eresztették őket. A táborvezető megvárta, amíg mindenki kimegy az öbölből, és motorcsónakjával utánuk hajtott. A kisebb hajókhoz ment először, így SunHwa teljesen magára maradt a tengeten. Fogalma sem volt róla, melyik kötelet húzza meg, merre állítsa a vitorlát... Ezért egy kis idő múlva egy erőteljesebb széllökés belekapott a vitorlájába és felborította a hajót. SunHwa -hála a mentőmellénynek és a tenger sós tulajdonságának- nem süllyedt el, azonban nem tudta visszaállítani a rendes helyzetébe a vitorlást. Ekkor hirtelen motorzúgást hallott. Jobbra kapta a fejét, és látta, hogy egy sárga motorcsónak közelít felé, benne két alakkal. A jármű lassan megállt mellette, és SunHwa szemügyre vette a két embert. A motorcsónak vezetőjét ismerte, övé volt a vitorlásiskola, azonban a másik alak... Nem lehetett több tizenkilencnél. Sötétbarna, szinte fekete haja volt, hatalmas szemei, aranyos orra, mosolyra húzódó dús ajka.
-Jonghyun, segíts neki- hallotta SunHwa az idősebb, ősz ember hangját, mire a fiú a kormánynál fogja visszaállította a vitorlást és fogta azt, amíg a lány vissza nem mászott oda. Az idős férfi elmagyarázta SunHwanak, hogy mit hogyan csináljon, miközben Jonghyun érdeklődve nézte a riadt tekintetű, vizes lányt. Mikor elhajtott a motorcsónak, SunHwa magában vagy ötször fejbeverte magát, hogy miért egy ilyen fiú előtt kellett szerencsétlenkednie.
Az utasításoknak hála SunHwa egy idő után egész jól belejött a vitorlásozásba, így egy fordulás után tekintetével kereste a sárga motorcsónakot. Pár kutató másodperc után meg is találta, ott volt az egyik part közelében. Jonghyun a csónak orrában feküdt, kezeit összekulcsolva a tarkója mögött, keresztbevetve lábait, így napozott. SunHwa pár másodpercig elmerengett a látványban, majd gyorsan előrefordult, mivel majdnem nekiment egy másik hajónak..

Ebéd után SunHwa feldobva várta az újabb kihajózást. Reménykedett benne, hogy Jonghyun is újra a vízen lesz. Így is történt, csak éppen nem úgy, ahogy a lány elképzelte. Ugyanis amikor felszerelték a hajókat, Jonghyun is ugyanazt tette egy versenyvitorlással! Tehát ő versenyző. Profi. SunHwa elsüllyedt volna szégyenében. Egy versenyző előtt bénázott? Annál nincs rosszabb..
Mikor kimentek a vízre, SunHwa már elég gyakorlottan kezelte a vitorlását. Hamar bele tudott jönni ebbe a dologba. Neki is ugyanolyan hajója volt, mint Jonghyunnak, csak éppen az nem versenyzésre volt, így a táborvezető elirányította őket kicsit messzebbi bólyához, hogy ott gyakoroljanak. SunHwa az ajkát beharapva koncentrált, hogy nehogy felboruljon, mikor jobbról Jonghyun húzott el mellette, lábát a vízbe lógatva.
-Na, hogy megy?- kiabált a lány felé.
-Jobban, mint délelőtt- rántott egyet az egyik kötélen SunHwa.
-Akkor egy verseny?- irányította Jonghyun a hajóját a másik mellé.
-Azt azért inkább ne- riadt meg SunHwa és kissé el is pirult.
-Kár- biccentette oldalra a fejét a fiú, majd otthagyta a lányt, hogy versenytársához, Minhohoz menjen. SunHwa kisöpört egy barna tincset a hajából, ahogy utánanézett, miközben valami furcsát érzett a mellkasában. Csak nem...szerelmes lett?

Másnap semmi szél nem volt, hiába várta mindenki izgatottan. Fél kilenckor már kész voltak a reggeli tornával, de semmi. A táborvezető úgy döntött, hogy várnak tízig, és ha akkor se lesz szél, akkor délelőtt már biztosan nem hajóznak ki. A táborlakók egy kis kört alkotva ücsörögtek a csónakház szőnyegén, és beszélgettek.
-Taemin-ah- szólt SunHwa a fiúhoz- Jonghyun hol alszik?- kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Biztos volt benne,.hogy haza nem megy, mert azt látták volna. De a csónakházban se volt.
-Az egyik hajón a kikötőben- magyarázta Taemin, aki már régóta járt ebbe a táborba.
-Ééértem- bólintott SunHwa. Ez így logikus volt. -Valaki, egy csocsó?- tápászkodott fel.
-Én megyek- állt fel Hyomin, a táborban az egyetlen lány SunHwan kívül. Egymás ellen kezdtek játszani, a fiúk pedig az asztalt körbeállva figyelték a meccset.
-Kihívom a győztest- szólalt meg egy hang, mire odakapták a fejüket. Jonghyun volt az, vigyorogva állt az egyik oszlopnak dőlve.
-Oké- bólintott SunHwa és Hyomin egyszerre, majd tovább folytatták a játékot. A sors akarta így, vagy csak szerencsének köszönhetően, de SunHwa nyert, így a lány elég magabiztosan állt hozzá a Jonghyun elleni meccshez, egészen addig, amíg a fiú játszani nem kezdett. Tíz-háromra verte SunHwat, és ez a visszavágóban se volt másképp.
-Ilyen nincs!- toppantott idegesen a lány, a csendben mosolygó Jonghyunt figyelve.
-Azért nem voltál rossz- jegyezte meg a fiú.
-Hah..kösz- legyintett SunHwa amolyan "El is higgyem?" stílusban. Magában viszont azért elismerte, hogy ez aranyos volt Jonghyuntól..

A következő két nap mintha elsuhant volna, legalábbis SunHwa számára. Nem akarta, hogy péntek legyen, nem akarta, hogy vége legyen a tábornak, és ennek két oka volt. Az egyik maga a vitorlázás szeretete. SunHwa imádta az érzést, mikor csak a lábát lógatva a vízbe vitte őt a jólesően hideg szél, miközben ő a meseszép tájat figyelte. Beszippantani a tenger illatát, hallani a sirályokat.. Felemelő. A másik ok pedig sokkal egyszerűbb és egyben bonyolultabb volt; Jonghyun. SunHwa esténként, takarodó után mindig a fiún gondolkozott, akivel egyre inkább összeismerkedtek. Már amennyi szabadideje volt az embernek a táborban... SunHwa sok dolot tudott meg a fiúról és be kellett vallania magának, hogy teljesen beleesett. Ami nem jó, tekintettel arra, hogy nagyon keveset fogják látni egymást a jövőben. Már ha egyáltalán fogják..

És SunHwa minden időmegállító igyekezete ellenére elérkezett az utolsó nap is. A reggeli eligazításnál a táborvezető szomorúan közölte, hogy az előrejelzések szerint csak délután lesz szél, így a verseny előtt nem tudnak kihajózni. Bizony, jól hallottátok. Verseny. Hagyományosan minden tábor végén rendeznek egy publikus versenyt a kezdőknek, hogy mindenki megmutathassa a szüleinek, hogy mit is tanult. SunHwa izgult emiatt a verseny miatt, bár kissé csalódott volt. A szülei ugyanis külföldön voltak, ezért is küldték a lányt táborba, és biztosan nem tudnak eljönni az eseményre. SunHwa azonban elhatározta, hogy úgy fog versenyezni, mintha a szülei is figyelnék őt.
-Na gyerekek, akkor délelőtt mindenki összepakol, ebédelünk és mire megjön a szél, tárt karokkal fogadjuk- ismertette a tervet a táborvezető, mire mindenki bólogatott, jelezve, hogy érti, majd elmentek a szobájukba elpakolni. SunHwa elég hamar végzett, mivel tegnap este már a legtöbb cuccát elrakta, így a zsebébe gyömöszölt egy csomó zsebkendőt, majd kisétált a kikötőbe. A zsebkendő a porallergiája miatt kellett neki, ami a csónakházban kiújult, ennek hála vagy be volt dugult az orra, vagy folyt neki. A mólón sétálva figyelte a hajókat, amikor lépteket hallott maga mögül, majd a nevén szólították.
-SunHwa, szia- mosolygott rá Jonghyun, mire a lány gyomra görcsbe rándult.
-Hello- válaszolt normális hangon.
-Izgulsz a verseny miatt?- érdeklődött a fiú.
-Kicsit- ismerte be.
-Menni fog. Jó vagy.
-Köszönöm- vigyorodott el vidáman SunHwa.
-Te figyelj csak. Kérdezhetek valamit?- fordult felé Jonghyun.
-Persze.
-Szerinted milyen az illatom?- tette fel az igen váratlan kérdést, akit SunHwa egy értetlen fejjel reagált le.-Tegnap vettem egy új parfümöt, amikor elmentem a városba- magyarázta a fiú- és tudod..kell egy lány véleménye is- vigyorodott el.
-Hát jó- szippantott egy mélyet SunHwa- várj, ez nem jó. Allergiás vagyok, be van dugulva az orrom.
-Akkor hajolj közelebb- makacskodott Jonghyun, mire a lány dobogó szívvel lépett felé egyet.
-Naaa?
-Mondom, hogy nem érzek semmit- rázta meg a fejét SunHwa.
-Franc. Pedig reméltem, hogy tetszeni fog- csettintett dühösen a fiú, azonban a lány megremegett. Azt mondta, hogy remélte..hogy tetszeni fog..Neki?! Csak nem..? Ugyan SunHwa, ne reménykedj. Butaság.
-Pedig jó lett volna egy lány véleményét tudni. Mindegy, megkérdezem Hyomint. Szia- intett Jonghyun, ott hagyva SunHwat egyedül a hajóknál.. Összetörve.

Délutánra a szél valóban felerősödött 20 km/h-ra, ami ideális volt a versenyzéshez. Kettőkor volt a rajt, addig SunHwanak sikerült úgy-ahogy összeszednie és csak az előtte álló feladatra koncentrált. Ez a teljesítményén is látszott, hiszen második lett. Büszkén állt fel a dobogóra, majd megkapta az oklevelét a táborvezetőtől és a csokiját. A közös fényképeszkedés után mindenki a szüleihez sietett dicsekedni, majd egyre több bőrönd tűnt el a hálószobából. SunHwa, miután dobott egy SMS-t a szüleinek, leráncigálta a bőröndjét a lépcsőn. Elköszönt a táborvezetőtől és a többiektől, majd mégegyszer körülnézett a táborban, Jonghyunt azonban sehol se látta. Sajgó szívvel lépett ki a kapun, hogy aztán bőröndjét maga után húzva elgyalogoljon a pályaudvarra. Hirtelen motorzúgást hallott, amire felkapta a fejét, és reménykedve elmosolyodott. Jonghyun suhant mellé, majd kissé lelassított.
-Szia SunHwa. Legyen jó nyarad- intett, majd gázt adott, és a motor sebesen elszáguldott a főút felé. SunHwa egy sóhajjal nyelte el könnyeit. Akkor hát ennyi volt. A fiúnak, akibe beleszeretett, a vitorlázás, a sport volt az egyetlen szerelme. Öt szép nap volt, de vége. Az élet megy tovább, ez is csak egy mérföldkő volt. Talán jobb is, hogy nem lett belőle semmi komoly. Akkor hát.. Neked is szép nyarat, Kim Jonghyun..

Girls bring the boys out..

-Nem tehetek róla Key, érted meg!- könyörgött a lány egyre kétségbeesettebben, látva párja arcát.
-Mégis azt teszed, amit mond- vetette oda neki Kibum hűvösen. Remekül tudta palástolni érzelmeit és emiatt a lányban egyre jobban felment a pumpa.
-Mert az apám! Fogd fel végre! Szeretem őt és tisztelem. Muszáj ezt tennem!- kelt ki magából. Elege lett abból, hogy Keyt egyáltalán nem érdekli az, hogy min megy keresztül. Talán sose érdekelte.
-Engem nem szeretsz?- kérdezett vissza a fiú, miközben megvillantak a szemei és mitha könny is csillogott volna bennük.
-De..szeretlek- csuklott el a lány hangja.
-Akkor meg? Apukád is szeret, meg kell értenie. És vele akarsz élni öregkorodig? Vagy..ezt akarod?- halkultak el szavai.
-Istenem Kibum, dehogy!- szakadt ki a lányból- Én veled akarok lenni. Tudod, mit?- vett egy nagy levegőt- beszélek este apával.
-Köszönöm. Szeretlek- csókolta meg Key szeretettel és megnyugvással. Azt hitte, szerelme igazat beszélt. Másnap reggel a lánynak nyomát se találta. Ahogy a ruháinak, holmijainak se. Kibum a nappaliba leroskadva fogta fel a tényeket: a lány hazudott neki. Hazudott, galád módon, egy szó nélkül otthagyva őt. Mégiscsak megtette: visszament Európába az apjához...


Egy év telt el azóta. Egy kerek év, ami idő alatt Kibum érzelmei nem halványultak el. Néha azon kapta magát, hogy volt barátnője képét nézi a telefonján, esetleg egy-egy utcán sétáló lányra azt hitte, hogy Ő az. De nem. Csak a remény maradt meg Keynek, hogy egyszer talán visszajön.. Hogy a 'szeretlek' nem volt nyilvánvaló hazugság. Azóta hívta párszor a lányt, de az nem válaszolt neki. Egyik este, mikor újrapróbálkozott, Jonghyun bejött hozzá és kiverte a kezéből a telefont.
-Kibummie- ült le az ágya szélére- Hagyd a fenébe. Elment. Kész. Nem kell gyászolni. Ha így átvágott, nem ő volt a nagy Ő. Annyi lány van még a világon. És itt vagyunk neked mi is. Ránk számíthatsz- mondta mélyen a szemébe nézve, mire Key megremegett, a sírás fojtogatta a torkát. Már kellettek neki ezek.a szavak.
-Tudom. És köszönöm.
-Ez alap- szorította meg Jonghyun a fiú kezét.- Amúgy Onew szólt, hogy most az egyszer gyere le vacsizni. Egyrészt, mert brutálisan lefogytál, másrészt fontos bejelentenivalója van- tért át egy vidámabb témára.
-Nincs étvágyam- motyogta Key.
-Azt csak hiszed- állt fel Jjong, felhúzva Kibumot is- addig foglak etetni, amíg akkora nem leszel, mint Minho- ismertette a tervét.
-Mi van velem?- lesett be egy fej az ajtón.
-Semmi- kuncogta Jonghyun- Na gyere, te kiscica- fogta meg Key kezét, majd kitessékelte az ajtón.
-Na, mi az a nagy bejelentenivaló?- lépett be Key a konyhába.
-Omma. Te. Vacsinál?- hüledezett Taemin, azonban látszott, hogy a vigyor hamarosan felkúszik az arcára.
-Jonghyun, szép munkát végeztél- biccentett mosolyogva Onew Taemin mellől, miközben a csapat maradék három tagja is helyet foglalt az asztalnál.
-Megtettem, amit tudtam.
-Na szóval- csapta össze Jinki a tenyerét- Ugye mint tudod Kibum, fotósorozatod fog készülni..- erre Key gyomra összerándult és egyből eszébe jutott exbarátnője, aki nemcsak párja volt, hanem az SM Entertainment fotósa is. Oltárinagy balhét hagyott maga mögött a hirtelen kilépése. A kiadó egy időben a vérét szívta Keynek, mert bár az SM nem tudott a kapcsolatukról, azt tudta, hogy vele ápolt szorosabb kapcsolatot.- szóval.. A kiadó szerződtetett egy új fotóst, aki megcsinálja a sorozatodat- zökkentette ki elmélkedéséből Onew.
-Ez szuper- vidult Taemin, aki titokban mindig is vágyott ilyenre. Kibumot azonban csak egy dolog érdekelte.
-Lány?
-Lány- húzta el a száját Jinki.
-Rendben- bólintott Key rezzenéstelen arccal- Mikor kezdünk vele?
-Ami azt illeti, az SM már holnap szeretné elkezdeni a fotózást. Nekünk próbálnunk kell, de a végére mindenképp benézünk.
-Jó- suhant át valami mosolyféle Key arcán, ami némiképp elfedte a benne tomboló vihart. Fogalma sem volt, hogyan reagáljon erre az egészre és hogyan viselkedjen majd a lánnyal. Vacsora után, mikor befeküdt az ágyba Jonghyun mellé, még mindig ezen törte a fejét. Mit mondjon neki? Legyen vele elutasító? Bunkózzon vele? Vagy egyszerűen viselkedjen közömbösen? Hiszen a jövőbeli fotósa semmit nem ártott neki! De túlságosan benne élt még barátnője emléke...
-Alszol, Kibummie?- morogta Jonghyun az oldalára fordulva.
-Nem tudok- bámulta Key a sötétben a plafont. 

My name is Kim Kibum. Let's party tonight!

Dübörgő zene, ugráló tömeg. Magasba tartott kezek, önfeledt ordibálás. Izzás a levegőben, egymáshoz simuló testek. Ezek jellemezték a bulit, amit Kim Jonghyun a szórakozóhely páholyából figyelt. De nem ám, mint vendég, dehogy. Ő volt a biztonsági őr. Nem olyan kidobóember-féle, hanem ő őrizte a hely tulajdonoságának egyszem fia szobáját, ami a VIP-helyről nyílt. Soha, senki nem tehette be oda a lábát engedély nélkül. Az engedély pedig nem papírt jelentett. Amikor a fiúcska úgy döntött partyzás közben, hogy...nos, többet akar partnerétől, a "menjünk szobára" kijelentés ezt a helyet jelentette. Ezt kellett őriznie Jonghyunnak. Hálátlan egy feladat, mivel a tulaj fiának kiszemeltjei fiúk voltak. Jonghyun ettől viszont irtózott. Akárhányszor látta, hogy a fiú egy ismeretlennel elhalad mellette, az említett helységbe, elhúzta a száját. Viszont a múltkori buliban történt valami, ami nem hagyta nyugodni. Csak arra emlékezett, hogy miután egy másik őr leváltotta,engedélyt kapott bemenni a szórakozók közé, így rendesen bepiált. A következő emléke, hogy valakivel csókolózik egy kihalt, sötét folyosón. Utána megint semmi. Csak azt tudta, hogy élvezte. Semmi mást. De hagyta is a francba, úgyis részeg volt,biztos felszedett valamilyen tyúkot. Viszont eldöntötte,hogy nem iszik ma este egy kortyot sem. Amíg nem jött az őrváltás, a táncolókat csekkolta, amígy megpillantotta a tulaj fiát.
"Ma a szokásosnál is kiéhezettebb"- morogta magában Jonghyun, mivel a fiú szinte percenként mással táncolt, és egész sok szájat fedezett fel a nyelvével.
"Mint egy ribi, csak fiúban."- állapította meg a dínó.

Ami talán nem is volt túlzás. Azonban Key keresett valamit. Jobban mondva valakit. Eddig csupán szórakozásból flörtöl meg csinált..egyéb dolgokat, ez azonban más volt. Az előző buliban táncolt egy addig ismeretlen sráccal, akivel utána csókolózott. Amint a srác ajkai akkor az övéihez értek, valamit elindított benne. Hevesen dobogott a szíve, gyomra összeszűkült, zavarban volt a máskor olyan magabiztos díva..Key szerelmes volt. Azért csinálta ma este ezt az egészet, mert meg akarta találni azt a fiút. Furcsa módon kereste,de ez őt nem zavarta. Ó, csak találná meg! Sosem tagadta magáról, hogy meleg, és szerencséjére el is fogadták őt annak. De még sosem szeretett bele egy fiúba úgy igazán. És most..Istenem, csak emlékezne jobban az arcára!
Éjjel egykor azonban feladta. Csalódottan lődörgött fel a VIP részlegbe, a szobája fele.
-Nocsak, hogyhogy egyedül?- vonta fel a szemöldökét Jonghyun, amint elhaladt mellette.
-Arghs..- morogta csak válaszképpen, és bevágta az ajtót maga mögött.
-Valakinek nincs jó kedve- állapította meg Jjongie, a csukott ajtóra meredve.
-Hé - lépett hirtelen az őrtársa- mehetsz- mosolygott rá.
-Köszönöm, Onew- viszonozta a gesztust- de..egy pillanat- suhant be a díva ajtaján kopogás nélkül, mire Onew összeráncolta a szemöldökét.
"Még egy buzi?"

-Key- az említett a szoba egyetlen bútorán, az ágyon ült magába roskadva, de a nevére felemelte a fejét, megpillantva Jonghyunt-most végeztem- folytatta a dínó.- És..nem jössz vissza? Egyedül nem akarok kimenni, nem ismerek senkit.
-Nincs kedvem hozzá- vonta meg a vállát Key egykedvűen.
-Naaa- nyöszögte Jjongie- gyere- ragadta meg a karját- attól jobb kedved lesz.
-De..Oké, jó- tápászkodott fel a fiú, miközben alaposan szemügyre vette a másikat. Felzselézett, fekete haj, telt ajkak, és gyönyörű barna kiskutyaszemek. Látta már a fiút pár megbeszélésen, de mégis mintha máshonnan  ismerné...
-Nem jössz?- zökkentette ki Jonghyun a töprengésből, miközben kinyitotta az ajtót.
-Máris - Key a zene ütemére kisétált a táncparkettre, és szinte azonnal táncolni kezdett. Imádta a zenét, ahogy az adrenalin száguldott a vérében, a mozdulatok magától jöttek neki. Jonghyun csak ámulva figyelte.
-Na, mi lesz, csatlakozol?- nevetett felé Kibum vidáman.
-Jókedved van?- vigyorgott Jjongie,  Key mögé lépve. Ahogy a fiú rázta magát, nem bírta megállni, hogy ne nézzen végig rajta hátulról. Őrjítően nézett ki feszülős nadrágjában. Jonghyun a csípőjére tette a kezét, majd hátulról hozzásimult. MI VAN?! Az agya küldte a vészjeleket, hogy hagyja abba, lökje el magától, de nem tudta. Csak egy dologtól rettegett. Key reakciójától. Aki azonban csak a vállára hajtotta a fejét, miközben a szemeibe nézett.
-Mit csinálsz?- formálták ajkai a szavakat.
-Táncolok?- igyekezte megőrizni a hidegvérét, de elveszett a pajkos cicaszemekben. Kétségtelenül gyönyörű fiú volt Kibum.
-Mi az cica, megvan a ma esti betevőd?- szólt hirtelen egy gúnyos hang a tömegből.
-Húzz innen, Siwon- morogta a díva, viszont Jonghyun eltolta magától- mi az?- fordult felé kérdőn /vagy vádlón?/.
-Ezt nem csinálhatom- suttogta Jjongie.
-Miii?? Nem hallom.
-Nem tehetem-ismételte meg- Ez nem én vagyok. Nem teszek ilyet.
- Jonghyun- lépett hozzá közelebb Key- csak táncolunk.- mosolyodott el.
-Nem megy. Nem akarom- komorodott el a fiú, majd sarkonfordult, és elviharzott.
-Mi a...?- iramodott meg utána Kibum is, azonban Jonghyunt elnyelte a tömeg.
Fél órával később talált rá egy kis sarokban. Ott ült egy puffon, fejét lehajtva.
-Jonghyun..-kezdte, de a másik félbeszakította mondandóját.
-Úgy viselkedtem, mint egy..meleg- bökte ki.
-Tessék?- kerekedtek el Key szemei.
-Undorodom magamtól- rázta meg a fejét Jonghyun.
-Hyung- guggolt le mellé Key, és megfogta a karját, de ő elhúzódott.
-Ne érj hozzám, kérlek.
-Nem értelek. Jól érezted magad, nem? Akkor meg mi a baj?- hitetlenkedett Kibum.
-Key, neked jó volt? Mármint..ahogy táncoltunk. Te élvezted? Tetszett neked?
-Igen- bökte ki a fiú, lehajtott fejjel.
-Na látod. Mert te..te más vagy. Én nem lehetek..
-És miért nem? Elítélsz?- emelte meg Key a hangját- Undorodsz tőlem? Csak egy hülye buzi vagyok, ugye?
-Nem, csak..
-Tudod, mit tesznek a kis melegek? Na megmutatom- azzal Kibum megragadta Jonghyun pólóját,és magához rántva megcsókolta. Ajkaival erőszakosan falta a másikét. Talán rá akarta ébreszteni valamire. Talán volt valami belső megérzése,hogy ezt tegye. Mennyi 'talán'..de egy biztos. Key megtalálta a fiút, akit keresett. A hideg futkosott a gerincén, jóleső érzés járta át. Jonghyunba lenne szerelmes?!?!

Jonghyun szemei tányérméretűre kerekedtek. Kibum csókja ismerős volt. Az íze..Basszus! Ő lett volna a 'titokzatos csaj', akit lesmárolt? Egy fiú? És pont Key???  Azonban nem sokat teketórióázott. Érzései átvették agya felett az irányítást, és nyelvét érzékien csúsztatta át a fiatalabb szájába, hogy egy még mélyebb csókot váltsanak. Közben kezei magától indultak felfedező útra, Key derekáról egészen a fenekére,és ahogy belemarkolt, a díva sikkantva ugrott egyet.
-Nem nyúlka-piszka, Jonghyunie- kuncogta pajkosan Kibum- gyere- ragadta meg a fiú karját- ma este miénk a szoba..

WTF dream~ 2.

-Menj a francba- nyüszített Himchan- és még csak le se vehetem- tépte magán az anyagot.
-Hacsak nem akarsz egy szál alsógatyában pompázni, akkor ne, ne vedd le- gondolkozott JongUp.
-Meg ne próbáld- rémüldözött Chomin, mire Silie felröhögött.
-De nem maradhatok így- tápászkodott fel Himchan, majd vetkőzni kezdett.
-És kajak megcsinálja- kerekedett el Yongguk szeme.
-Himchaaaaan- toporzékolt Minie- soha többet nem nézek rád- fordult el gyorsan.
Közben a fiú ledobta magáról a fodros-bodros rózsaszín borzalmat, majd körbenézett.
-Kész vagyok- jelentette ki.
-Mintha nem látnánk- morogta Hyun-sil.
-Most végig így fogsz maradni?- fordult meg Minie, kezeit az arca előtt tartja.
-Legalább csodálhattok- vágta rá a fiú a választ.
-Hurrá- tapsolt Youngjae.
-Biztos nem akartál abban maradni?- mutatott Zelo a ruhára.
-Nem.
-Nézzétek, de édes- szólalt meg Yongguk, akinek a karján egy kis csillogó madárka pihent meg.
-Istenem, milyen aranyos - guggolt le Minie azonnal a piros jövevényhez- milyen fajta?- kérdezte Siliet, az ornitológustanoncot.
-Foggalmam sincs- ráncolta a lány a szemöldökét.- még sose láttam ilyet- rázta meg a fejét.
-Hát én se- szólalt meg Yongguk- de..asszem leszarta a kezem.- jelentette ki- MI VAN??- visított fel hirtelen. Reakciókészség fail. Elrántotta a kezét, majd undorodva a pólójába törölte.
-Jézusom- röhögött YoungJae- adtam volna zsepit- nyújtotta a kezét.
-Amikor a fagyi visszanyal- vihogott Himchan, miközben a madár boldogan csipogva körözött felettük.
-Még ő is kiröhög- mormolta Yongguk, miközben próbálta letisztogatni magát.
-Ki nem?- jött a költői kérdés Daehyuntól.

WTF dream~ 1. /B.A.P/

-Hol vagyok?- nézett körbe Minie meglepetten. A lába alatt lévő fű nem normálisan zöld színű volt, hanem rózsaszínben pompázott, csakúgy, mint a felhők. Az eget szivárvány takarta el, és a lány lépéseire felszálló pillangók élénksárga színben szálltak fel.- Mi ez a sok rózsaszín?- borzadt el a lány, ahogy egy pinkpóni vágtázott el mellette boldogan nyihogva.
-ChoMin, te vagy az?- hallatszott a távolból egy kiáltás, mire a lány kérdőn megfordult. Abban a pillanatban valami /vagy valaki/ vagy kétszázzal nekicsapódott, és mindketten elvágódtak a mezőn.
-Aúúú- jajdult fel Minie, miközben próbált feltápászkodni, de elvesztette az egyensúlyát /elcsúszott valami ismeretlen eredetű fényes folyadékon/ , és újra fenékre ült.
-Nem is te lennél- röhögött fel a lány, aki nekiment, majd nyújtotta a kezét, hogy felhúzza.
-Silie- döbbent le Minie, miközben felállt- hogy kerülsz te ide?- nézett kérdőn barátnőjére,
-Inkább..hogy kerülünk ide?- módosította a lány a kérdést, mert mögötte lefékezett hat fiú, akik lihegve futottak idáig Hyun-sil után.
-Srácok?- örült meg Chomin- ti vagytok? Wíííí- ugrott a hozzá legközelebb álló nyakába, aki ez esetben Daehyun volt- De jó látni titekeeeet- szorongatta a fiút boldogan.
-Téged is- ölelte át Daehyun kissé megrökönyödve a hirtelen jött szeretetrohamtól.
-Amúgy nem tudjátok, hogy lehetünk?- nézett körbe YoungJae- túl sok itt a rikító szín- rázkódott meg.
-Nem tudom- felelte JongUp- de kissé bizarr. Nézd, egy szárnyas csávó- mutatott a levegőbe.
-Olyan, mint Ken- fürkészte az eget Chomin.
-Ken?- nézett rá Yongguk- mármint..Barbie Ken-je.
-Ja.
-Hyungok- szólalt meg hirtelen Zelo- furán érzem magam..
-Mi a franc?- kapta el a röhögőgörcs Himchant, ahogy ránézett Zelora. A többiek is követték a példáját, és a következő másodpercben egyöntetű röhögés hangzott fel. A maknae nem értette, mi lehet olyan nevetséges, végül lenézett a ruhájára, és leesett az álla. Ócska, ezüstszínű páncél volt rajta, gagyi műanyagcipő, és ugyanolyan sisak. Mint egy középkori lovag. Csak éppen kézzel átlyukasztható páncélban.
-Nézd, még kardja is van- vihogott Yongguk, amikor Junhong kezében egy kard is megjelent, a másikban pedig egy műanyagpáncél.
-Hogy nézel már ki?- sírt szinte YoungJae, aki már egy fának akart támaszkodni a nagy röhögésben, de hirtelen elakadt a szava. A fa ugyanis YoungJae súlyától egyszerűen feldőlt.
-Mi a..- guggolt le hozzá, majd megtapogatta- ez kartonból van- ráncolta a szemöldökét.
-Hogyaaan?- ugrott oda azonnal JongUp, és ő is alaposan szemügyre vette.- Jah- bólogatott értetlenül.
-Na neeeeee- ordított fel hirtelen Himchan, mire nem csak két fiú, de a többiek is odakapták a fejüket. Himchan szinte tépte magán a ruhát, és eszeveszetten, visítozva körbe-körbe rohangált.- Miééééért?- kiabált kétségbeesetten, egészen addig, amíg el nem botlott, és kecsesen pofára esett.
-Nehéz magassarkúban járni, mi?- vigyorgott JongUp.
-Miért vagyok olyan, mint Csipkerózsika?- dohogott Himchan, majd felült, és durcásan összefonta maga előtt a kezeit, miközben mindenki szakadt azon, hogy a ruha, ami rá ugyanolyan hirtelen került, mint Zelora a lovagfelszerelés, szétterül körülötte.
-Durcás kislány. Naa, hercegnőcském, semmi baj- próbálta ,,megnyugtatni" Yongguk, de nem járt sok sikerrel.
-De miért csak ééééén?
-Hisztis díva- vetette oda Minie, mire a fiúk azonnal felröhögtek.
-Beszélsz te..-morogta a fiú, mire ChoMin odakapta a fejét.
-Mi az?
-Semmi- húzta be a nyakát Channie.
-Pedig olyan csinos vagy- birizgált egy fodrot Himchan nyakán Yongguk- olyan, mint egy virág- állapította meg.
-Büdös virág- tette hozzá YoungJae.

-

60 seconds~

Mindenki életébe kell olyan, aki megvédi, aki szereti. És van is. Csak nem mindig vesszük észre. Pedig láthatóan vagy láthatatlanul, de mindig velünk van..

Min Seo összerogyott a próbaterem közepén. az izzadtságcseppek lassan folytak le az arcáról, és hangtalanul a földre hulltak.  Az óra lassan kattogva mutatta az időt: hajnali három múlt. És ő még mindig próbált. Az előbb mondták fel lábai a szolgálatot, de ő azért sem akarta feladni! Egy mozdulat nem ment neki. Számára lehetetlen nem létezik! Csak azért is megcsinálja. Remegő térdekkel feltápászkodott, és szembefordult tükörképével. Összegumizott hajából szétálltak a tincsek, szeme alatt hatalmas karikák húzódtak, és úgy festett, mint akit az előbb öntöttek le vízzel.
Ne csináld. Ne kínozd magad. Nem megy ma már. Pihenj..
-Mi az?- szólalt meg halkan, óvatosan.- Ki volt ez?- kapta oldalra a fejét. Érezte, hogy valaki megérintette. Valami megnyugvás, melegség járta körül, és egyből jobban érezte magát. Mintha ez a valami egy elem lett volna, ami feltöltötte.
Na, jobb már?
-I..igen- nyögte rekedten. Nem tudta, miért válaszol ezekre a különös, belső hangokra, de ösztönösen cselekedett.- Ki vagy te?
Valaki, aki mindig melletted van. Aki segít neked.
-De..mi vagy te?
Én vagyok a fényed a sötétségben. Az örömöd a bánatban. A segítséged a bajban. A kiutad a reménytelenségből. Én vagyok a kitartás, a józan ész.
-Elég volt!- kiáltott Min Seo kétségbeesetten. Megrettent a hallottaktól.- Ki vagy te? Hol vagy? Gyere elő!!!- ordított torkaszakadtából, miközben remegve a földre rogyott.- Biztos megzakkantam- túrt a hajába telhetetlenül.
Nem, nem őrültél meg. Minden emberben megvan ez. De nem mindenki hallja. Csupán aki a szívével lát, és kitartó. Csak annak tudunk segíteni. De ehhez le kell győzni a büszkeséget, és a makacsságot. 
-Nem vagyok makacs- vetette fel a fejét hirtelen a lány.- És..nekem nem kell segítség- tápászkodott fel, majd egy nagy levegőt véve a tükör elé állt.
Látod, milyen erős lettél hirtelen? Ebben is én segítettem. 
-Nem igaz. Nincs igazad!
Megint kis makacs vagy. Nem kell félned. Nem bántalak. Csak jót szeretnék neked.
-Nem kell segítség attól, akiről még azt sem tudom, hogy micsoda- morogta.
Miért olyan fontos ez? Nem gondoltam volna, hogy ennyire földhözragadt vagy.
-Földhözragadt? Dehogyis- nevetett fel kissé idegesen.- És most, ha megkérhetlek- dobta át a haját a válla feledt- muszáj megtanulnom ezt a mozdulatot.
Nem fog menni. Hidd el nekem, most ez nem fog menni sehogysem.
-Már jós is vagy?- csattant fel idegesen.
Nem. Csupán reális. 
-És miért ne menne?
Mert eddig sem ment, amikor kipihent voltál. Hullafáradtan annyira se mész. Aludnod kéne. Hetek óta csak pedálozol. Csodálkozol, hogy egyre rosszabbul megy minden? 
-Ez nem is ig..- akarta rávágni Min Seo, de azután elgondolkodott. Valóban, az elmúlt időben átlagban 3 órákat aludt éjjelente, és szinte a próbaterem vált az otthonává.
Na látod? Ugye, hogy igazam van.
-Igen- motyogta megsemmisülten.
Most már hiszel bennem?
-Miért kéne higgyek?
Istenem, de makacs vagy..Jó. Rendben. Most olyat fogok tenni, nem lenne szabad. De megteszem érted.
-Húúú, kíváncsian várom- gúnyolódott.
Miben fogadunk, hogy ezután hinni fogsz nekem?
-Semmiben- vágta rá- úgysem lesz igazad.
Majd meglátjuk. Hunyd be a szemed.
-Minek?
Mert azt mondtam.
-De nem akarom.
Nincs vita. Tedd és kész.
-Jó- hunyta le a szemeit Min Seo, és kíváncsian várt. Halk suhogás támadt, ami egyre csak erősödött, és a hirtelen támadt szél belekapott a lány rakoncátlan tincseibe. Azután csend lett. Min Seo érezte, hogy puha ujjak érintik az állát, mire ösztönösen kinyitotta szemeit, és azonnal tátvamaradt a szája. A fiú, aki előtte állt, egyszerűen csodálatos volt. Tépedt, égővörös haj, mosolygós szemek, dús ajkak. A fiú szája mosolyra húzódott a meglepődött arc láttán, majd elhúzta a kezét, és meghajolt.
-Sunggyu vagyok. Mostmár hiszel nekem?
-Ez..ez nem lehet. Mármint..te..nem lehet, hogy te..- sokkot kapott. A hang, akivel eddig vitatkozott, egy ilyen fiú. De..hogyan került ide? Mi ez az egész? Mi folyik itt? Talán álmodik?
-Hogy én?
-Hogy te ilyen..ilyen..
-Csodálatos vagyok? Elbűvölő? Édes?- érdeklődött szemtelenül mosolyogva Sunggyu.
-Egoista. Ezek szerint- nevetett fel a lány.
-Nem is igaz- utánozta a fiú Min Seo nyávogó hangját, mire először duzzogva figyelte, aztán nem bírta, és hitetlenül felröhögött.
-Menj a francba.
-Mutasd az utat- villantotta meg Sunggyu a mosolyát- viszont- váltott komolyan hangnemre- nem maradhatok sokáig.
-Mi? Miért?- szomorodott el azonnal a lány- Nem maradsz itt velem?
-Miért szeretnéd?
-Mert megnevettetsz. Vidám leszek. És..már hiszek neked. Ne menj el!
-Én is szívesen maradnék melletted- sóhajtott a fiú elkeseredve- de nem lehet. Már így sem szabadna itt lennem.
-Akkor..miért jöttél?- csuklott a sírást visszafojtva Min Seo. Csupán pár perce ismerte meg Sunggyut, és nem tudta, miért, de úgy érezte, a lelkének egy része tűnne el, ha ő itthagyná.
-Látni akartalak. Megérinteni. Nézni téged- hajtotta le a fejét a fiú.
-De..miért nem maradhatsz? Egyáltalán honnan jöttél?
-Nem mondhatom meg.
-Kérlek- emelte rá a lány nagy szemeit- legalább csak annyit, hogy ki vagy.!
-Az őrangyalod vagyok- mondta ki hirtelen.
-Te..te..tessék?- döbbent le Min Seo teljesen.
-Jól hallottad.
-De hát...-ekkor a lány egyszerre megértett mindent. Volt pár pillanat eddig az életében, amikor pusztán a vak szerencse mentette meg. Mikor egy belső hang azt súgta, "Ne tedd!" És most, tánc közben is. Végig az őrangyala volt az. Aki..Aki nos, nem úgy néz ki, mint ahogy elképzelte az őrangyalokat. Annál sokkal..helyesebb, csodálatosabb, gyönyörűbb, és..fiú. Ez is fontos szempont. És..vajon hova mehet el? És egyáltalán honnan jöhetett?
-Hol jártál?- kérdezte mosolyogva Sunggyu, látva, hogy Min Seo kissé elkalandozott.
-Csak gondolkoztam.
-Ó, értem. Hát..akkor én szeretnék adni neked még egy okot a gondolkozásra- suttogta a fiú, majd pirosló ajkaival megérintette a lány száját, de szinte azonnal el is kapta a fejét.- Ezt nem lett volna szabad- hajtotta le a fejét bűnbánóan. Sajnálom- suttogta.
-Ne menj el- kezdett könnyezni Min Seo- Szeretlek. Ne hagyj itt.- fúrta a fejét a fiú vállába, de az már kezdett halványulni. Egyre kevésbé látszottak a vonalai, kezdett egybeolvadni a félhomállyal.
-Veled leszek mindig- hallatszott Sunggyu susogása- Benned élek örökké. A lelked része voltam, vagyok és leszek. Ne felejts el..-egy villanás, azután sötétség. De nem csak a szobában. Hanem Min Seo-ban is. Viszont mélyen, valahol a fejében mélyen meghallott egy hangot.
-Én is szeretlek..

Crash~

-Hogy vagy?- jött be a szobába Zelo egy tálcával a kezében, melyen egy bögre forró gyümölcsteát, és gyógyszert egyensúlyozott.
-Őszintén? Pocsékul- nyöszörgött a fiú betege, Hyun-sil. A lány sápadt arccal, vörös orral, fáradt szemekkel, kócos hajjal feküdt három takaró alatt, körülötte elhasznált zsepik mindenhol. Szeme viszont csillogott. Hyun-sil nyakig be volt takarva, csak a szemével követte barátja mozgását. Zelo letette a tálcát a komódra, majd egyik kezébe vette a bögrét, másikba egy fejfájáscsillapítót, és óvatosan leült szerelme ágyának a szélére. Száját óvatosan a lány homlokához érintette, majd lágyan elmosolyodott.
-Lement a lázad. Viszont ezt vedd be- nyújtotta a gyógyszert- és idd meg a teád.
-Oké- könyökölt fel Hyun-sil nehezen, majd a kis fehér pirulát lenyelte, és kortyolgatni kezdte a forró, gyógyító teát. Junhong megsimította a fejét,és nyomott rá egy puszit, majd csendben figyelte a lány cuppogásait.
-Nagyon finom- szólalt meg Hyun-sil halkan, bár még ígyis hallatszott a rekedtsége- Milyen tea?
-Kamilla. Tudom, hogy szereted- felelte Zelo boldogan- Mindent neked,csak gyógyulj meg, Jagiya- biggyesztette le ajkait, és szomorúan nézte szerelmét nagy barna szemeivel.- Köszönöm szépen- ivott bele az italába Hyun-sil hálásan mosolyogva. Fogalma sem volt róla, mit kezdene a fiú nélkül. Apukáján és öccsén kívül egy fiú sem törődött vele ennyit. Nagyon szerette Zelot. Mindennél jobban.
-Ne köszönd. Ez csak természetes- puszilta meg Junhong a lány arcát, mire az elhúzódott.
-Ne! Elkaphatod.
-Nem érdekel-rázta meg a fejét a fiú.- Úristen, a leves!- pattant fel hirtelen, és aggódó arccal kirohant, mintha felrobbant volna a konyha azóta. Hyun-silnek kellett pár másodperc, mire eljutottak hozzá párja szavai. Leves??! Hiszen semmit nem képes megenni. Nincs étvágya.
-Zelo, igazán nem kell- riadt meg, mikor a fiú letette elé a tálat.- Várj..te főztél?
-Neeeem. Konzerv, nyugi. Meg kell enned- nyomott Junhong a lány kezébe egy kanalat.
- Nem vagyok éhes.
-De az vagy.
-Mondom, hogy nem.
-Majd meglátjuk. Ha kell, megetetem veled- csillant fel Zelo szeme.
-Oké- adta fel Hyun-sil, ereje sem volt veszekedni, pláne ezzel a megtestesült makacssággal, akit Choi Junhongnak neveztek.- Te mit csinálsz?- érdeklődött, miközben Zelo elhelyezkedett vele szembe törökülésben a puha ágyon.
-Megetetlek- kanalazott egy adag levest- Mondd, hogy: áááá!-De ne..- kezdte a lány, viszont Zelo ezt kihasználta, és gyorsan a szájába nyomta a kanalat.
-Na? Milyen?- pislogott nagyokat izgatottan.
-Finom- nyelte le Hyun-sil az ételt- Még- követelte kislány módjára.
-Mondtam én, hogy jót fog tenni- ült ki diadalmas mosoly Zelo arcára, miközben tovább etette barátnőjét, mint egy ötévest. De ez nem zavarta- Jujj, hadd kóstoljam meg én is.
-Ott van az öledben, egyél- köhögött egy kicsit Hyun-sil.
-Az úgy nem jó.
-Akkor hogyan gondoltad?
-Így- hajolt közelebb a fiú Hyun-silhoz, majd megcsókolta. Nyelve lassan bebarangolta a lány száját, de olyan lágy volt, hogy ennek ember nem képes ellenállni. Letette a tálat az asztalra, és lassan barátnője fölé mászott, egyszersem megszakítva csókjukat. Végül Hyun-sil megálljt parancsolt, és ellökte magától.
-Megőrültél?- dühöngött.- Mondom, hogy elfogod kapni! Te is beteg leszel. Miattam- bújt a lány a takaró alá mérgesen.-Naaaa. Jagiyaaa- böködte Zelo tanácstalanul a takarót.- Naaa. Sajnálom. Tényleg. Bocsánat.
-Buta vagy- hallatszott a morgás a takaró alól.
-Nem is- a fiú feltalálta magát, és bebújt Hyun-sil mellé, majd hátulról átölelte, mivel a lány duzzogva elfordult tőle.- Sajnálom- susogta barátnője fülébe, majd bele is puszilt. Hyun-silt kirázta a hideg az érintéstől, majd elmosolyodott. Sosem tudott haragudni Zelora igazán. Rá lehetetlenség.
-Csak neked akarok jót- fordult a fiú felé, és a mellkasához bújt, majd hallgatta Junhong őrülten gyors szívverését.
-Nekem ez a jó- ölelte át a fiú- Szeretlek, Jagiya- azzal lassan mindketten álomba merültek..Hyun-sil lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Fogalma sem volt arról, mennyit aludt, csak tudta, hogy ez most nagyon jól esett neki. Kinézett az ablakon, és tátva maradt a szája. Hiszen már este van! A másik dolog, ami azonnal feltűnt neki, hogy szeretett nyuszikája, vagyis Zelo nincs mellette. Az ágy viszont még meleg volt, tehát a fiú is nemrég kelhetett fel.
-Kopp, kopp. Bejöhetek?- hallatszott egy vidám, csilingelő hangocska az ajtó felől. A lánynak ismerős volt a hang, mégsem tudta, hogy ki lehet az. Az biztos, hogy nem Zelo. De akkor viszont ki?
-Persze, gyere- felelte rekedt hangon.
-Oyasumiiiiiii- rontott be az ajtón egy vasalt, barna hajú, mosolygós arcú srác, aki megállt Hyun-sil ágya mellett.
-Jaejin-ah- döbbent le a lány. Ezer éve nem látta az unokabátyját, így ezt most nem tudta hova tenni- nem Japánban kéne lenned?
-Ott vagyok, nem látod?- nevetett a fiú- amúgymeg tegnap este értünk haza, és felhívtam Junhongot, hogy megkérdezzem, mi újság. Mondta, hogy beteg vagy, így gondoltam, meglátogatlak. Bocsi, hogy ilyen későre sikeredett, de ma egy csomó dolgunk volt. Ajándékot is hoztam, sajnos a csokiból nem maradt, mert valaki - köhintett sokat sejtetően- megette, pedig eldugtam. Egyszer még HongKi visszakapja- zsörtölődött, miközben elővette a magával hozott szatyorból a kismacit, a CD-t, és egy hatalmas, színes gyertyát.
-Milyen CD?- csillantak fel Hyun-sil szemei, miközben Jaejin leült az ágya szélére.
-Az FT Island legújabb kislemeze- vigyorgott a gitáros büszkén.
-Gondolhattam volna- nézett a lány Jaejinre, miközben odadőlt hozzá, és a gyertyát szagolgatta.- Finom illata van- jegyezte meg.
-Örülök, hogy tetszik. Jobbulj - simogatta meg a fiú unokahúga vállát, mikor Zelo belépett a szobába, és azonnal elcsórta a plüssmacit.-Azt add vissza- kapott Hyun-sil utána, de mivel túl fáradt volt, inkább elterült az ágyon, és úgy is maradt.
-Ez már az enyém- szorongatta Zelo a kisállatkát- olyan aranyooooos. Mint te- mosolygott barátnőjére.
-Nálad nem jobban- motyogta Hyun-sil a takaróba, de mosolygott.
-Na most mentem, mielőtt engem is szétnyáladzatok- állt fel JaeJin fintorogva, de nevető szemekkel.- Szia, uncsihugi- nyomott egy puszit Hyun-sil arcára, majd meghajolt Zelonak és kiment.
-Hol van a kijárat?- hallották két pillanat múlva a fiú kétségbeesett hangját, mire mindketten felnevettek, majd Junhong kisietett, hogy segítsen JaeJinnek. Hyun-sil mosolyogva várta, hogy a fiú visszajöjjön. Nem is telt bele sok idő, Zelo visszatért, majd félénken közeledve leült Hyun-sil mellé.
-Mi az?- pillantott rá a lány kérdőn.
-Csak..mérges leszel- csuklott Zelo.
-Miért lennék mérges?- értetlenkedett Hyun-sil.
-Hát..ha megcsókolnálak- felelte Junhong halkan.
-Nem lennék mérges- rázta meg a fejét a lány mosolyogva.- Csak..
-Csak?
-Nem szeretném, hogy elkapd a betegséget.
-De engem nem érdekel. Jagiya, kérlek. Cssk egy aprócska puszi.
-Arcra?
-Nem..
-Zelo!
-Nem baj- azzal Zelo egy gyors csókot nyomott barátnője ajkaira, és magához ölelte.- Amint meggyógyulsz..minden egyes csókot bepótolunk. Százszorosan..