Crash~

-Hogy vagy?- jött be a szobába Zelo egy tálcával a kezében, melyen egy bögre forró gyümölcsteát, és gyógyszert egyensúlyozott.
-Őszintén? Pocsékul- nyöszörgött a fiú betege, Hyun-sil. A lány sápadt arccal, vörös orral, fáradt szemekkel, kócos hajjal feküdt három takaró alatt, körülötte elhasznált zsepik mindenhol. Szeme viszont csillogott. Hyun-sil nyakig be volt takarva, csak a szemével követte barátja mozgását. Zelo letette a tálcát a komódra, majd egyik kezébe vette a bögrét, másikba egy fejfájáscsillapítót, és óvatosan leült szerelme ágyának a szélére. Száját óvatosan a lány homlokához érintette, majd lágyan elmosolyodott.
-Lement a lázad. Viszont ezt vedd be- nyújtotta a gyógyszert- és idd meg a teád.
-Oké- könyökölt fel Hyun-sil nehezen, majd a kis fehér pirulát lenyelte, és kortyolgatni kezdte a forró, gyógyító teát. Junhong megsimította a fejét,és nyomott rá egy puszit, majd csendben figyelte a lány cuppogásait.
-Nagyon finom- szólalt meg Hyun-sil halkan, bár még ígyis hallatszott a rekedtsége- Milyen tea?
-Kamilla. Tudom, hogy szereted- felelte Zelo boldogan- Mindent neked,csak gyógyulj meg, Jagiya- biggyesztette le ajkait, és szomorúan nézte szerelmét nagy barna szemeivel.- Köszönöm szépen- ivott bele az italába Hyun-sil hálásan mosolyogva. Fogalma sem volt róla, mit kezdene a fiú nélkül. Apukáján és öccsén kívül egy fiú sem törődött vele ennyit. Nagyon szerette Zelot. Mindennél jobban.
-Ne köszönd. Ez csak természetes- puszilta meg Junhong a lány arcát, mire az elhúzódott.
-Ne! Elkaphatod.
-Nem érdekel-rázta meg a fejét a fiú.- Úristen, a leves!- pattant fel hirtelen, és aggódó arccal kirohant, mintha felrobbant volna a konyha azóta. Hyun-silnek kellett pár másodperc, mire eljutottak hozzá párja szavai. Leves??! Hiszen semmit nem képes megenni. Nincs étvágya.
-Zelo, igazán nem kell- riadt meg, mikor a fiú letette elé a tálat.- Várj..te főztél?
-Neeeem. Konzerv, nyugi. Meg kell enned- nyomott Junhong a lány kezébe egy kanalat.
- Nem vagyok éhes.
-De az vagy.
-Mondom, hogy nem.
-Majd meglátjuk. Ha kell, megetetem veled- csillant fel Zelo szeme.
-Oké- adta fel Hyun-sil, ereje sem volt veszekedni, pláne ezzel a megtestesült makacssággal, akit Choi Junhongnak neveztek.- Te mit csinálsz?- érdeklődött, miközben Zelo elhelyezkedett vele szembe törökülésben a puha ágyon.
-Megetetlek- kanalazott egy adag levest- Mondd, hogy: áááá!-De ne..- kezdte a lány, viszont Zelo ezt kihasználta, és gyorsan a szájába nyomta a kanalat.
-Na? Milyen?- pislogott nagyokat izgatottan.
-Finom- nyelte le Hyun-sil az ételt- Még- követelte kislány módjára.
-Mondtam én, hogy jót fog tenni- ült ki diadalmas mosoly Zelo arcára, miközben tovább etette barátnőjét, mint egy ötévest. De ez nem zavarta- Jujj, hadd kóstoljam meg én is.
-Ott van az öledben, egyél- köhögött egy kicsit Hyun-sil.
-Az úgy nem jó.
-Akkor hogyan gondoltad?
-Így- hajolt közelebb a fiú Hyun-silhoz, majd megcsókolta. Nyelve lassan bebarangolta a lány száját, de olyan lágy volt, hogy ennek ember nem képes ellenállni. Letette a tálat az asztalra, és lassan barátnője fölé mászott, egyszersem megszakítva csókjukat. Végül Hyun-sil megálljt parancsolt, és ellökte magától.
-Megőrültél?- dühöngött.- Mondom, hogy elfogod kapni! Te is beteg leszel. Miattam- bújt a lány a takaró alá mérgesen.-Naaaa. Jagiyaaa- böködte Zelo tanácstalanul a takarót.- Naaa. Sajnálom. Tényleg. Bocsánat.
-Buta vagy- hallatszott a morgás a takaró alól.
-Nem is- a fiú feltalálta magát, és bebújt Hyun-sil mellé, majd hátulról átölelte, mivel a lány duzzogva elfordult tőle.- Sajnálom- susogta barátnője fülébe, majd bele is puszilt. Hyun-silt kirázta a hideg az érintéstől, majd elmosolyodott. Sosem tudott haragudni Zelora igazán. Rá lehetetlenség.
-Csak neked akarok jót- fordult a fiú felé, és a mellkasához bújt, majd hallgatta Junhong őrülten gyors szívverését.
-Nekem ez a jó- ölelte át a fiú- Szeretlek, Jagiya- azzal lassan mindketten álomba merültek..Hyun-sil lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Fogalma sem volt arról, mennyit aludt, csak tudta, hogy ez most nagyon jól esett neki. Kinézett az ablakon, és tátva maradt a szája. Hiszen már este van! A másik dolog, ami azonnal feltűnt neki, hogy szeretett nyuszikája, vagyis Zelo nincs mellette. Az ágy viszont még meleg volt, tehát a fiú is nemrég kelhetett fel.
-Kopp, kopp. Bejöhetek?- hallatszott egy vidám, csilingelő hangocska az ajtó felől. A lánynak ismerős volt a hang, mégsem tudta, hogy ki lehet az. Az biztos, hogy nem Zelo. De akkor viszont ki?
-Persze, gyere- felelte rekedt hangon.
-Oyasumiiiiiii- rontott be az ajtón egy vasalt, barna hajú, mosolygós arcú srác, aki megállt Hyun-sil ágya mellett.
-Jaejin-ah- döbbent le a lány. Ezer éve nem látta az unokabátyját, így ezt most nem tudta hova tenni- nem Japánban kéne lenned?
-Ott vagyok, nem látod?- nevetett a fiú- amúgymeg tegnap este értünk haza, és felhívtam Junhongot, hogy megkérdezzem, mi újság. Mondta, hogy beteg vagy, így gondoltam, meglátogatlak. Bocsi, hogy ilyen későre sikeredett, de ma egy csomó dolgunk volt. Ajándékot is hoztam, sajnos a csokiból nem maradt, mert valaki - köhintett sokat sejtetően- megette, pedig eldugtam. Egyszer még HongKi visszakapja- zsörtölődött, miközben elővette a magával hozott szatyorból a kismacit, a CD-t, és egy hatalmas, színes gyertyát.
-Milyen CD?- csillantak fel Hyun-sil szemei, miközben Jaejin leült az ágya szélére.
-Az FT Island legújabb kislemeze- vigyorgott a gitáros büszkén.
-Gondolhattam volna- nézett a lány Jaejinre, miközben odadőlt hozzá, és a gyertyát szagolgatta.- Finom illata van- jegyezte meg.
-Örülök, hogy tetszik. Jobbulj - simogatta meg a fiú unokahúga vállát, mikor Zelo belépett a szobába, és azonnal elcsórta a plüssmacit.-Azt add vissza- kapott Hyun-sil utána, de mivel túl fáradt volt, inkább elterült az ágyon, és úgy is maradt.
-Ez már az enyém- szorongatta Zelo a kisállatkát- olyan aranyooooos. Mint te- mosolygott barátnőjére.
-Nálad nem jobban- motyogta Hyun-sil a takaróba, de mosolygott.
-Na most mentem, mielőtt engem is szétnyáladzatok- állt fel JaeJin fintorogva, de nevető szemekkel.- Szia, uncsihugi- nyomott egy puszit Hyun-sil arcára, majd meghajolt Zelonak és kiment.
-Hol van a kijárat?- hallották két pillanat múlva a fiú kétségbeesett hangját, mire mindketten felnevettek, majd Junhong kisietett, hogy segítsen JaeJinnek. Hyun-sil mosolyogva várta, hogy a fiú visszajöjjön. Nem is telt bele sok idő, Zelo visszatért, majd félénken közeledve leült Hyun-sil mellé.
-Mi az?- pillantott rá a lány kérdőn.
-Csak..mérges leszel- csuklott Zelo.
-Miért lennék mérges?- értetlenkedett Hyun-sil.
-Hát..ha megcsókolnálak- felelte Junhong halkan.
-Nem lennék mérges- rázta meg a fejét a lány mosolyogva.- Csak..
-Csak?
-Nem szeretném, hogy elkapd a betegséget.
-De engem nem érdekel. Jagiya, kérlek. Cssk egy aprócska puszi.
-Arcra?
-Nem..
-Zelo!
-Nem baj- azzal Zelo egy gyors csókot nyomott barátnője ajkaira, és magához ölelte.- Amint meggyógyulsz..minden egyes csókot bepótolunk. Százszorosan..