What is love?

-Itt is vagyunk- állt meg Hyun-sil egy boltíves kapualj előtt. A vakolat kissé omladozott a ház halványbarnás falairól, ám így csak még barátságosabbá vált. Az épület előtt két hatalmas tölgyfa állt. Nyáron terebélyes lombkoronájuk árnyékot ad, viszont az ilyen hidegebb téli időkben csak kopáran álldogálnak. A kapualj felett egy fekete tábla virított, rajta a következő felirat: Műhely kávéház.
-Nekem tetszik- jegyezte meg Hyo Ri, miután mindent alaposan megszemlélt.
-Akkor belül még jobban szeretni fogod- ragadta meg Silie barátnője karját, és behúzta a kapun. Jobbra volt egy kis falépcső, ezen lépkedtek fel az ajtóig. Hyun-sil megragadta a kilincset, kinyitotta, és maga előtt betessékelte a kissé megszeppent Hyo Rit.
-Annyeong, MiNae- üdvözölte Silie a pultos lányt, mint régi ismerősét- Ő itt a barátnőm, Hyo Ri- mutatta be a lányt, aki mosolyogva köszönt.
-Szia, MiNae vagyok- üdvözölte barátságosan a lány- Mit adhatok, lányok?- érdeklődött.
-Én a szokásosat- biccentett Hyun-sil- és te?- nézett Hyo Ri-ra.
-Sprite jó lesz- mondta, majd mikor MiNae elment elkészíteni Silie mogyorós forrócsokiját, és elővette a Sprite-ot, halkan megkérdezte.
-Hogyhogy ismered MiNae-t?
-A nagybátyám ismerőse. Az ő apjáé ez a kávéház. Sokat járunk ide- magyarázta Hyun-sil- köszi- vette el a saját poharát, Hyo Ri pedig az üdítőjét, majd fizettek.
-Hova üljünk?- kérdezte Hyun-sil. Barátnője csak ekkor nézett körül tüzesebben a helységben. Fapadló, sötétbarna köralakú asztalkák, meleg narancssárga falak, amire zenészek képei voltak szögellve, szigorúan fekete-fehérben. Néha egy-egy festmény is volt, kissé távolabb két méregzöld bőrgarnitúra szolgált ülőhelyül. És a legklasszabb..az ablakpárkány, ahova ki lehetett ülni, rálátást nyerve ezzel az utcára, háttérzajnak kellemes jazz zene szólt.
-Üljünk az ablakba- lelkesedett Hyo Ri.
-Nekem is az a kedvenc helyem- nevetett Silie, majd letelepedtek az ablakpárkányra kihelyezett párnákra. Levették kabátjukat, sapkájukat, kezükbe fogták italaikat, és beszélgetni kezdtek. Csak úgy, mindenféléről. Hyo Ri viszont gyakran pillantgatott óvatosan ki az utcára, amit Hyun-sil is észrevett.
-Mit nézel?- kérdezte kíváncsian.
-Én?? Semmit- fordult vissza a lány kissé zavarban.
-Naa, mondd el.
-Nem. Mondtam, hogy nem néztem semmit.
-Jó, akkor én kitalálom- fürkészte az utcát Hyun-sil- Lássuk. Tuti nem az öreg bácsit..nem is azt a fantásüveget- mormolta félhangosan.- Aha!- kiáltott fel végül- Ott van Kai sulija- mosolyodott el sokat sejtetően, az utca túloldalára mutatva.
-És?- Hyo Ri hangja közömbösen csengett. Majdnem közömbösen..
-Még mindig szereted?- sóhajtott fel Hyun-sil megértően.
-Nem- rázta meg azonnal a fejét a lány- Vagyis..Nem tudom. Talán.
-Miért csak talán?
-Mert úgysem szeret. Semmi esélyem.
-Ezt meg ne halljam- komolyodott el Silie- Honnan veszed, hogy semmi esélyed?
-Mert nincs.
-És miért ne lenne?
-Mert..auu, Hyun-sil, ne ütögess- jajdult fel Hyo Ri.
-Akkor ne mondj ilyeneket- húzódott vissza a lány gonosz arccal.
-Jó napoooot~- hallottak egy vidám hangot, azaz hangokat,'akik feltehetően akkor léptek be a kávéházba. Hyo Ri-nak görcsbe rándult a gyomra. Ezt a hangot ezer közül is felismerné.
-Héé, Hyo Ri, Hyun-sil sziasztok!- állt meg mellettük Sehun és...Kai. Mindketten egy-egy kólásüveget tartottak a kezükben.
-Halii- intett Silie, miközben lopva barátnője felé vigyorgott.
-Leülhetünk?- kérdezte mosolyogva JongIn.
-Persze- biccentett Hyun-sil, mivel Hyo Ri úgy döntött, hogy meg se mukkan.
-Köszikeeee- a két srác helyet is foglalt egymás mellett. Kabátjukat maguk mellé tették, csakúgy, mint iskolatáskájukat, majd inni kezdtek, miközben érdeklődve néztek a lányokra.
-Ti is a suliból jöttök?- szürcsölgetett Sehun, miközben a szívószála végét rágcsálta.
-Nem- szólalt meg Hyo Ri- Silietől- mosolygott barátnőjére- nála alszom, de muszáj volt eljönnünk ide, mert mindenképp meg akarta mutatni ezt a helyet- nevetett fel.
-Jól van na- sütötte le a szemeit Hyun-sil- imádom ezt a helyet.
-Akárcsak én- vágta rá Sehun mosolyogva.
-És ti?- nézett Hyo Ri félénken Kai-ra. Parázott a gondolattól, hogy a fiú akár a tekintetéből is kitalálja, hogy ő mit érez.
-Ja- bólintott Kai, elhúzva a száját- nem szeretem, ha hét óránk van- biggyesztette le az ajkait, mire Hyo Ri észrevétlenül beharapta a száját. Miért kell ilyen édesnek lennie?!
Kai felkapta a fejét, érezte, hogy nézik. Találkozott a tekintete Hyo Ri-éval, mire a lány másfele nézett. Talán túlságosan feltűnően is..
-Hé- hajolt hozzá Jongin- minden oké?- a szeméből sütött az aggodalom.
-Persze- sóhajtott a lány.
-Akkor jó- mosolyodott el Kai, majd összeröhögött Sehunnal, aki épp valami vicces sztorit mesélt Hyun-silnek.
~Én miért nem tudok így röhögni velük?- kesergett belül Hyo Ri~ Semmi esélyem. Bhaww..Ekkor hirtelen megszólalt a telefonja. A Supet Juniortól az SPY kezdődött, mire Silie dúdolgatni kezdte a dalt.
-Anyu hív- nézett rá a lány- mindjárt jövök- sietett el.
-Most- sziszegte Sehun.
-Mit most?- értetlenkedett Silie, mire a fiú Kaira nézett.
-Most! Menj már- kezdte el löködni.
-Dedede- dadogott zavartan Kai, mire Sehun egy pillantással elhallgattatta- Jól van na- tápászkodott fel zavartan.
-Mi vaaaaan?- pislogott Hyun-sil nagyokat. Kapisgálta, hogy miről lehet szó, de jobb volt biztosra menni.
-Kai megy barátnőt szerezni. Mondom MEGY- nyomta meg az utolsó szót.
-Igenis- szalutált az említett, majd Hyo Ri után ment.
-Szerinted menni fog?- kérdezte Silie kíváncsian.
-Naná-bólogatott Sehun- Odavannak egymásért .
-Az igaz.
-Rendben anyu, szia- tette le a telefont Hyo Ri, és már fordult volna meg, hogy visszamenjen az asztalukhoz, de nekiütközött Kainak.
-Jujj, bocsi- pirult el zavartan.
-Anyukád volt?- érdeklődött a fiú.
-Igen- nyelt egyet- kérdezte, hogy minden rendben, meg hogy meg van-e mindenem.- pásztázta a földet.
-Aha.
Hyo Ri már iszkolt volna el, amikor a fiú megragadta a karját, és visszahúzta. Magához.
-Mi..mit csinálsz?- dadogott Hyo Ri szinte lefagyva.
-Azt hiszem, el kell mondjam- vakarta meg a tarkóját Jongin zavarában- Már elég régóta..Szóval el akartam mondani...Tehát úgy érzem- próbálkozott, de a szavak összeakadtak a nyelvén. Az agya egy szót suttogott neki, hogy mondja ki, és így tűnt, mást nem is nagyon tud kinyögni- Szóval- vett egy nagy levegőt- szeretlek- szorította le a szemeit. Várt. Maga se tudta, hogy mire. Talán valamiféle reakcióra. De félt. Félt, hogy amiket Sehun mondott neki, mégse igazak. Hogy Hyo Rinak nem is jön be. Viszont..Sehunnak megint igaza volt. Hiszen a lány a nyakába ugrott, és egész testében remegett.
-Mondd, hogy nem csak álom- mondta halkan a fiúnak- Mondd, hogy ez a valóság.
-Ha ez egy álom, soha többet nem akarok felébredni- azzal Kai finoman eltolta annyira, hogy lássa az arcát, és lágyan megcsókolta.~