Never Give Up~ 2. rész

A falióra ketyegése és a tanár beszéde volt az egyetlen, amit lehetett hallani az egész teremben. Zelo a tenyerébe támasztotta az állát, és úgy bámult a táblára.
-Ez nem igaz- hallott maga mögül halk motyogást, mire hátrafordult. YongGukot pillantotta meg, hasonlóan unott arccal.
-Neked is eleged van?- sziszegte Zelo a fogai között.
-Igen!- emelte fel a hangját az idősebb.
Zelora a fiú hangja erősen hatott, felbátorodott, felállt, és lesöpörte az összes lapot, amit az asztalán talált, majd kirontott a teremből. Az osztály –miután feleszmélt a kezdeti sokkból- követte a példáját. Felborították a székeket, néhányan (mint YongGuk is) felugráltak a padokra, és ott őrjöngtek tovább. A tanárt a nagy tumultusban kilökték a teremből, aki felháborodva indult az igazgatóhoz.

Zelo berontott a stúdióba, és őt követte YongGuk is. Néhány szóval elküldték a stúdiósokat, majd lehuppantak a székekre, YongGuk lekeverte a dalt, ami addig szólt, és Zelo szája elé lökte a mikrofont.
-Itt az idő- mondta ünnepélyesen az idősebb.
-Nem merem- kezdett óvatosan visszavonulót fújni a maknae.
-Dehogynem- szögezte le YongGuk magabiztosan.
-De nem.
-De igen.
-Nem.
-De.
-De nem.
-Na, ebből elég- rontott be az ajtón Himchan- a hülye vitátokat hallgatja az egész iskola.
-Mi van?- nézett rá a két fiú elképedve. -  Ja igen..bekapcsolva maradt a mikrofon- szitkozódott YongGuk, miközben Channie röhögni kezdett.
-Na, most vagy soha- ütött Bang egyet Zelo vállába, aki sóhajtott egyet, és beleszólt a mikrofonba.